Saint-Exupery: a katona, az író, és az eltűnés titka, 1. rész

iho   ·   2014.07.31. 13:45
cim

1944. július 31-én, 44 évesen, már bőven minden korhatár fölött, a szövetségesek oldalán harcoló világhírű író-pilóta, Antoine de Saint-Exupéry felszállt egy korzikai bázisról, hogy végrehajtsa felderítő küldetését egy nagy magasságra optimalizált ikertörzsű Lockheed P-38-assal, és sosem tért vissza a támaszpontra. A Kis Herceg, az Éjszakai repülés, A déli futárgép, A hadirepülő alkotóját, a húszas–harmincas évek legendás felfedező-pilótáját és gépének roncsait évtizedeken át keresték a francia partvidékeken, míg 1998-ban egy halász megtalálta azonosítóját, aztán 2000-ben valószínűsítették a gép roncsait is, 2003-ban kiemelték, és bizonyossá vált, hogy Marseille-től néhány kilométerre valóban azt a P-38-ast találták meg, amelyet Saint-Exupery repült. 2006-ban a kutatók egyikének egy 84 éves egykori német vadászpilóta, Horst Rippert kimondta a döntő mondatot, a titkot, amit azóta tartogatott magában, még ha eggyel kevesebb is lett légi győzelmei száma, mióta megtudta, ki vezette azt a furcsán mozgó Lightningot: „Abbahagyhatja a kutatást, én lőttem le Saint-Exupery gépét”.

Kositzky Attila, a katonai pilóta, egykori légierő-parancsnok könyvében így összegezte a 70 évvel ezelőtti történteket:

„08 óra 45 perckor, Antoine de Saint-Exupéry felszállt a korzikai Borgo repülőtérről a P-38J F5B-10-LO »Lightning«  típusú, 42-68223 gyári számú fegyvertelen felderítőgépével. A gépen két K-17 fényképezőgép volt 152 milliméter fókusztávolsággal, egy K-17 fényképezőgép 508 milliméter fókusztávolsággal, és egy K-18 fényképezőgép 610 milliméter fókusztávolsággal. A fotófelderítés közbeni stabilizált repülést egy Sperry gyártmányú robotpilóta segítette. Az üzemanyag nagymagasságban, 460 kilométer/óra utazó sebességgel, 6 órányi repülést tett lehetővé. Tervezett leszállási idő Borgóban 12 óra 15 perc. (Más adat szerint 12 óra 30 perc és 13 óra között.) Felszállás után, a szomszédos repülőterek helyzetét figyelembe véve, feltehetően bal fordulóval emelkedett Borgo repülőtér fölé, körülbelül 9 000 méterre, átlag 330 kilométer/órával, majd a pont fölött 460 kilométer/órával folytatta az emelkedést 10 000 méterre. Ez a fotófelderítés magassága volt, egyben védelmet biztosított számára, az esetleges német vadásztámadások ellen. Iránya Hyeres-re 282 fok (saját számítás).

09 óra 05 perckor az egyik korzikai amerikai radar Hyeres (Térkép 2.) irányába észlelte. A cannes-i (Térkép 3.) német radar egy Korzika irányából repülő ellenséges gépet észlelt.

09 óra 30 perckor elérte Hyeres-t, jobb fordulóval Grenoble felé indult. Iránya 352 fok (saját számítás).

09 óra 50 perckor német földi figyelők Grenoble (Térkép 4.)–Chambéry (Térkép 5.)–Annecy (Térkép 6.) térségében észlelték a P-38-t. A német radarjelek hézagosak, mert a gép közel volt a radarállomásokhoz.

Kositzky Attila térképvázlata az utolsó bevetésről

10 óra 01 perckor Grenoble fölött volt. Jobb fordulóval Annecy-re állt. Iránya 20 fok (saját számítás).

10 óra 12 perckor Annecy fölött volt. Bal fordulóval 200 fokra állt (saját számítás).

Terv szerint 10 óra 15 perckor kellett belépnie a bevetési területre, 11 óra 15 perckor kellett elhagynia.

10 órakor a chazelles-sur-lyon-i (Lyon DNy 40 kilométer) német radar és légi figyelők riasztották a lyon-bron-i (Térkép 7.) és az aix-les-milles-i (Térkép 8.) vadászegységeket. Egyik adat szerint Horst Rippert 10 óra 02 perckor felszállt az aix-les-milles-i repülőtérről.

10 óra 24 perckor Grenoble traverzén bal fordulóval a borgói, 134 fokos, hazavezető irányra állt. Borgóra érkezés számított ideje 11 óra 24 perc. Az útvonal teljes hossza 1171 kilométer volt, amit 2 óra 36 perc alatt tett volna meg (saját számítás).

A hazavezető 134 fokos irányon, 10 óra 41 perckor, jobb fordulóval 204 fokos irányra állt, majd süllyedni kezdett 2 000 méterre, 330 kilométer/órával, 10 méter/másodperccel. 2 000 méteren ismét 460 kilométer/órát tartott (saját számítás).

A német légi figyelők Castellane (Térkép 9.) körzetében észlelték a gépet, a német radar Draguignannál (Térkép 10.) elveszítette a célt, a kis magasság miatt.

11 óra 10 perckor Grenoble-ban lefújták a légiriadót.

11 óra 08 perckor Hyeres-től délre, jobb fordulót kezdett Marseille felé, általános 298 fokos irányon. Ettől kezdve fordulózott, döntögette a gépet, felderítő profillal, valószínűleg 2×180 fokos fordulókat hajtott végre, 460 kilométer/órával. 11 óra 41 perckor ért a roncs megtalálásának térségébe, 1346 kilométer megtétele után, 2 óra 53 perc alatt (saját számítás).

Toulontól (Térkép 11.) keletre egy német légelhárító ütegnél észlelték a kétmotoros, billegő, fordulózó gépet, ami lőtávolon kívül volt.

11 óra 25 perckor Aix-les-Milles repülőtérről riasztották Horst Rippertet, aki 11 óra 29 perckor felszállt, azzal a feladattal, hogy felderítse, és megakadályozza a Toulon–Marseille (Térkép 12.) partszakaszon folyó ellenséges légi tevékenységet. Ez Rippert riasztásának egy második változata. Ha az első riasztás az igaz, akkor póttartállyal, gazdaságos üzemmódon járőrözve, a 11 óra 40 perc körüli lelövést is végrehajthatta, hiszen ekkor a felszálló repülőteréhez közelítve, már csak 5 perc repülési időre tartózkodott.

11 óra 40 perckor (más adat szerint 11 óra körül), Horst Rippert vizuálisan felderítette és tüzet nyitott a 3 000–2000 méteren repülő, P-38 „Lightning” gépre, amely a tengerbe zuhant. Ebben az időszakban Hans Leims, egy német rádió felderítő, erős francia akcentussal, tört angolsággal a következő rádióadást észlelte: »A Napból közelít – meg fogom ízlelni a kikészítést – ő nagyon gyorsan közelít – én nem hiszem – én nem gondolkodik.«

Rippert rádión jelentette a légigyőzelmet, amit egy adat szerint az amerikai rádió felderítők észleltek.”

De ettől még a Saint-Exupery-rejtély nem oldódott meg. Miután Kositzky Attila katonai pilóta és szakértő rekonstruálta a történéseket, még mindig fel kellett tennie a meg nem válaszolt kérdéseket: miért tért el Exupery 200 kilométerrel a hazavezető útvonaltól, miért süllyedt 2000–3000 méteres magasságra, miért fordulózott a két erősen védett kikötő térségében?

És erre már igazából Kositzky Attila, az író válaszol, ezt a választ olvashatják a következő részben.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek