Sikeres start: az új amerikai űrhajó megérkezett az űrállomásra!

iho   ·   2019.03.03. 11:15
cim

Magyar idő szerint délelőtt 11.55-kor a Crew Dradon sikeresen összekapcsolódott az űrállomás Harmony moduljának dokkolegységével.

Korábban írtuk:

A Crew Dragon, vagyis a Dragon 2 a Falcon 9-es hordozórakéta csúcsára szerelve emelkedett fel a Kennedy űrközpont 39A jelzésű, történelmi jelentőségű kilövőállásáról, ahonnan valaha, ötven évvel ezelőtt a az Apollo-11-es indult az első Holdra szálló űrhajósokkal – a szimbólum világos, bár a pad átalakult és a startoló űreszköz csak földkörüli pályára indult.

És utasa egyelőre egy bábú, a SpaceX alapító főnöke, Elon Musk árulta el egy közösségi oldalon, hogy Ripley névre hallgat, egyébként pedig ugyanazt a szkafandert viseli, szintén a cég fejlesztésében, amit tavaly februárban a Csillagember: akkor láthattuk elstartolni majd a későbbiekben a SpaceX új nagyrakétája, a Falcon Heavy segítségével bolygóközi térben repülni őt egy Tesla Roadster ülésében.

Ripley mellett egy földgömb-baba: jelzi, mikor áll be a súlytlanság

Az új amerikai űreszköz, mint ismert, a SpaceX már bevált teherűrhajójának továbbfejlesztése, a Dragon cargoszállítmányai 2010, az első demorepülés óta tizennyolc alkalommal juttatták friss ellátmányhoz a Nemzetközi Űrállomás lakóit és programjait. (Neve a nálunk is közkedvelt nótához köthető, megint csak Musk közlése szerint, a „Paff a bűvös sárkányt” a SpaceX indulásakor a cég és a program ellenzői idézgették annak a szkepszisnek a megnyilvánulásaként, hogy Musk és csapata képes-e használható űrhajót alkotni...)

A Crew Dragonhoz képest csak az egykori űrsiklók voltak tágasabbak. A hermetizált elülső szektor hét asztronauta számára nyújt kényelmes repülési környezetet, miközben a kabint nem borítják el az egykori Apollo vagy a mostani Szojuz űrhajóknál megszokott műszerek és kapcsolók: az űrhajót alapvetően autonóm működésre szánták, de persze az űrhajósok is átvehetik a vezérlést, érintőképernyős kijelzők segítségével.

A start előtti napok: útban a kilövőállás felé

A mostani hatnapos út során a Crew Dragon egyelőre hasonlóképp hajtja végre a fontos műveleteket, mint a teherszállító űrhajók, vagyis: nem maga kapcsolódik az állomáshoz, hanem az ISS közvetlen közelében az állomás robotkarja fogja be és irányítja a dokkoló berendezés felé, hogy aztán az ott dolgozó űrhajósok mintegy 180 kilónyi hasznos terhet is átpakoljanak – egyébként ez szimbolikus mennyiség ahhoz képest, hogy a Dragon teherűrhajók két tonna körüli küldeményt hoznak rendszeresen az állomásra. A későbbiekben az űrhajósok felügyelete alatt a Crew Dragon „egyenesen”, saját navigációja és kormányrakétái révén közelíti a dokkoló egységet és kapcsolódik a zsiliphez.

A másik hasonlóság: a hatnapos út végeztével a Crew Dragon is még tengerre száll le, pontosabban az Atlanti-óceán vízére ereszkedik, de a későbbiekben ugyanúgy szárazföldre érkezik majd, mint ahogy a földkörüli pályára állító Falcon rakéta első fokozata. És természetesen a szárazföldi landolás után az űrhajó is újra indítható lesz, megvalósítva ezzel Musk alapkoncepcióját, amelynek lényege, hogy azért lehet jelentősen olcsóbbá tenni az amerikai űrhajósok földkörüli pályára juttatását, mert a rendszer valamennyi eleme újra felhasználható.

A legendás 39A a SpaceX átépítésében

A mostani Demo-1 repülés után, ha az űrhajó berendezései jól vizsgáznak, még idén következhet az a repülés, mostani elképzelések szerint már júliusban, amelynek részese lesz két „berepülő” űrhajós, Douglas G. Hurley és Robert L. Behnken. Ezzel pedig lezáródik a leghosszabb periódus, amely alatt az USA nem tudott saját eszközével embert juttatni az űrbe.

Érdemes a mostani fellövés híréhez azt is hozzátenni, hogy a magáncég Falcon 9-es hordozórakétája egyedülállóan sikeres sorozatot teljesít, hatvankilenc felbocsájtásból csak egy nem volt sikeres. A start ezzel együtt ismét fontos próbája volt az emberes repülés előtt a fellövési procedúrának, amely a más használatos hordozórakétákéhoz képest alapvetően különbözik, a tüzelőanyagokat ugyanis szinte csak percekkel az indulás előtt töltik a fokozatokba.

A start pillanata

Az első fokozat két és fél percig dolgozott, mielőtt „szokás szerint” simán leszállt volna az Atlanti-óceánon várakozó , „Of Course I Still Love You” elnevezésű bárka fedélzetére. A második fokozat a repülés kilenc és fél percénél vált le, innentől kezdve a Crew Dragon a saját hajtóművei révén manőverezik a földkörüli pályán.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek