Suttogás a Bakonyban

Vörös Attila   ·   2022.07.31. 15:00
12850_DSCF8307_220729

Már Fehérváron is lakik egy RCH-s dízel tolatómozdony. Várpalotán és környékén dolgozik legtöbbször.

Nyár óta már Székesfehérváron is állomásoztat egy Suttogót (2068-as sorozatú tolatómozdonyt) a Rail Cargo Hungaria. A gép napközben a 20-as vonalon dolgozik, a várpalotai tartalék eddigi remot Szergejét váltotta ki. A várpalotai iparvágányok mellett Pétfürdőn is ez a mozony tolat, ráadásul most a vágányzár alatt a fűzfői kiszolgálómenetet is rábízták. A mozdony éjszaka sem tétlenkedik, a székesfehérvári iparvágányokon dolgozik. Alkalomszerűen az 5-ös vonalra is kilátogat a Suttogó, Móron és Moha-rakodón is tehervonatozott már.

A Suttogó robog Várpalota és Pétfürdő között a fűzfői eleggyel (képek: Vörös Attila)

Június 29. és augusztus 28. között kizárásos vágányzár van érvényben Veszprém és Ajka között, így a Veszprémből induló balatonfűzfői tolatós közlekedési rendje is megváltozott: már Várpalotáról indul, majd hajmáskéri körüljárás után folytatja útját Vilonya-Királyszentistván elágazáson át a fűzfői gyártelepre. Itt a Víztec nevű cég szállíttat még vasúton, heti kétszer, kedden és pénteken cserélik ki az iparvágányon a tartálykocsikat.

Vilonya-Királyszentistván közelében a Víztecbe tartó tehervonat

Péntek reggel a 2068 051-es gép magában érkezett Várpalotára, ahol most nagyon kevés dolga volt, egy szem tartálykocsit kellett felhozni a Nitrogénművekből. Ezután a már Várpalotán levő öt vízteces tartálykocsi élére állt, majd rövidesen meg is indult velük Fűzfő felé. Itt ugyancsak öt kocsi várta, úgyhogy hasonló összeállításban tért vissza a gép Várpalotára, majd mozdonyvonatként Fehérvárra, ahol ki is állt a fűtőházba.

Kocsicsere Fűzfőgyártelepen

A Rail Cargo Hungaria két évvel ezelőtt kezdte el saját dízelmozdonyokkal bővíteni a flottáját Magyarországon. Első körben Budapesten vették át a csomóponti kiszolgáló tehervonatok továbbításának feladatát a startos mozdonyoktól, de a váci tartalékot is érintette a csere. A következő lépésben Hatvanba telepítettek egy újabb Suttogót, ami a jászberényi és a salgótarjáni tolatóst iszi, éjjel pedig a rendezői tartalék. Közben vonali gépekkel is bővült a géppark: az Akiemtől bérel dízel Traxxokat a a Cargo. Ezek Miskolc és Debrecen környékén dolgoznak – az első gép 2021 őszén állt munkába a bánrévei oldalban.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek