Teherautó-tiltás Sombereken

iho/közút   ·   2012.01.26. 09:29

Kitiltották a 35 tonnánál nehezebb teherautókat a Sombereken keresztül az autópálya csomópontjához vezető útról, mivel a faluban jelentősen megnőtt a teherautó-forgalom – adja hírül a baranyai bam.hu.

– A település érdekében kezdeményeztük a tiltást – mondta Csoboth Tamás, Somberek polgármestere –, hiszen a lakók mindennapjait, nyugalmát zavarta a forgalom, és az út sem bírta volna a folyamatos terhelést. Hozzátette ugyanakkor azt is, az igazi megoldás az lenne, ha megépülne a Sombereket elkerülő út.

A súlykorlátozás miatt viszont a forgalom egy része – mivel a jelek szerint a sofőrök közül vannak, akik még a néhány kilométeres kerülőt sem vállalják – átterelődött az udvari határátkelőhelytől Mohácson és Dunaszekcsőn is átvezető 56-os főútra, vagyis oda, ahol korábban szintén a nagy forgalom miatt tiltakoztak az ott lakók.

A Magyar Közút Kht. vezérigazgatóságán a weblap kérdésére elmondták, hogy a tilalmat előjelző táblákat helyeztek el a környék úthálózatán, illetve olyan útbaigazító táblákat is, amely a bólyi autópálya-csomóponton keresztül jelzi a budapesti és sombereki útirányt.

Kapcsolódó hírek