Újra katonai repülőképzés: Közszolgálati Egyetem, Szolnok

iho   ·   2017.11.16. 16:15
cim

Oktatórepülés Zlin-242-essel Szolnokon, jobb ülésben Török Péter kiképző, bal ülésben Radnai Ádám pilótajelölt (fotók: MTI/Mészáros János)

Két évtized után új alapokon újra elindul a hazai pilótaképzés, hangzott el a szolnoki légibázison tartott sajtótájékoztatón, amelyre több portálon fel-felszisszentek a  hozzászólók – természetesen az állami-katonai képzésről van szó. A Honvédelem portál összefoglalója szerint a 2018/2019-es tanévtől kezdődően a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) és az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis összefogás révén jövőre már állami légiközlekedési alapszakra is jelentkezhetnek a leendő honvéd tisztjelöltek.

Koller József dandártábornok, bázisparancsnok és Palik Mátyás ezredes, az NKE Katonai Repülőintézet vezetője elmondta, két szakirány is beépül a tisztképzésbe, így 2018-tól kezdve már a légijármű-vezető és repülésirányító végzettség megszerzése is lehetővé válik.

2014-ben kezdődtek meg az előkészítő folyamatok annak érdekében, hogy a 1998-ban megszűnt iskolarendszerű pilótaképzést új alapokra helyezve újraindíthassák. A pilóta és repülésirányító szakemberek utánpótlása mellett a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karának képzése alternatívát kíván nyújtani a magyar katonai pilóták képzését eddig biztosító NFTC (NATO Flying Training in Canada) program szerződésének 2019-es lejárta utánra.

A képzés első négy szemesztere Budapesten, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen folyik, ahol minden, a tiszti pályához szükséges elméleti és gyakorlati tudást megszereznek a hallgatók. Ezután már Szolnokon folytatják tanulmányaikat az utolsó két év során, ahol választásuknak megfelelően a Magyar Honvédség új Zlin típusú merev szárnyú repülőgépein, vagy pedig Mi-8/17 típusú helikopterein vesznek részt a pilótaképzésen. A tervek szerint évente 15–20 légijármű-vezető és 10–15 repülésirányító képzését hajtják végre.

Koller József dandártábornok hangsúlyozta: a hallgatóknak szigorú és alapos oktatásban lesz részük, ami során 220–230 repült órát is a hátuk mögött tudhatnak majd a képzés végére, szemben más tanfolyamokkal: „Míg 150 órás elmélettel és 45 órás gyakorlattal a civil életben szakszolgálati engedélyt lehet szerezni, addig az állami repülés területén ezek a pilóták nemcsak A pontból B pontba kell eljussanak, hanem miközben vezetik a repülőgépet, harcolniuk kell, katasztrófák esetén zsákokat kell cipelniük a gátakra, vagy egy Gripen-pilótának el kell fognia azt a légi járművet, ami légteret sértett, és sorolhatnám azokat a pluszfeladatokat, amelyeknek egy katonai pilótának a képességei között ott kell lenni. Ebből adódóan sokkal mélyebb elméleti és sokkal mélyebb gyakorlati tudást fognak kapni a pilóták.”

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek