Vadászgép-szobor: helyére emelték a pápai 21-est

iho   ·   2018.12.10. 11:15
cim

Ismét egy égre törő MiG-21-es Magyarországon, és persze ismét emlékműként, valamely fontos egykori bázisuk környékén… Portálunk részletesen beszámolt a 21-es felállításáról a kecskeméti katonai repülőtér szomszédságában, amely ma is aktív bázis, itt repülnek a légierő szuperszonikus harci gépei: most Pápa kapta meg a méltó jelét annak, milyen gyönyörű vadászgépek hasították az eget errefelé valaha.

(fotók: Dévényi Veronika, honvedelem.hu)

A második világháború után elsősorban a szovjetek repültek itt, majd 1961-től települt ide az első magyar alakulat, és innentől kezdve repültek Pápán a MiG-21-esek különféle változatai. A MiG-29-esek kecskeméti szolgálatba állásakor az ottani 21-esek is ide kerültek, de néhány év múlva ezt a gyönyörű deltaszárnyút kivonták a hadrendből. A 2000-es évek elején már a NATO támogatásával modernizálták a repülőteret, hogy aztán ez legyen a bázisa az észak-atlanti szervezet közös stratégiai légiszállítási alakulatának, amely ma is itt repülteti a C-17-eseit.

Persze kétségtelen, hogy a pápai repülőtér történetének legszebb, legjellegzetesebb típusa mégiscsak a MiG-21-es, nem volt kérdéses, hogy ez jelöli majd mindenkinek a bázis közelségét. Az emlékműnek kiválasztott gép a 4605-ös oldalszámú MF-változatú példány lett, amelyet kívül belül alaposan felkészítettek új funkciójára: mint azt már más, emlékművé vált gépek esetében is hallhattuk, elsődleges volt a gép belső rendszereinek kiszerelése, a kikönnyítése, a festés felújítása, hogy a sárkány biztonságosan elhelyezhető legyen, de a külseje maradjon tökéletesen autentikus.

Ezt a munkát az MH Légijárműjavító Üzem szakemberei végezték el, majd ők kísérték át az elkészült, szárnyak nélkül trélerre emelt gépet Kecskemétről Pápára, ahol ismét összeszerelték.

A városi testület 2017 nyarán döntött az emlékmű helyéről: a gépet a 83-as főút és a Celli út találkozásánál lévő körforgalomban állítják fel. Nos, ide vontatták vasárnap hajnalban a 21-est, hogy a már elkészült vasbeton talapzatra emeljék. A feladatot két daruskocsi segítségével végezték el, de csak azután, hogy kivárták, amíg a szél valamelyest elcsendesedik.

Amint erről a honvedelem.hu helyszíni tudósítása beszámol, a gépet sikerült rögzíteni, a kötőelemeket a helyükre hegeszteni, és ha minden elrendeződik, az állványzatot is le lehet bontani a talapzat körül, és következhet az ünnepélyes avatás.

Tegyük mindehhez hozzá: nemcsak arról van szó, hogy egy repülő közösség, egy egykori alakulat méltó emléket akar állítani a több évtizedes, kemény, sokszor kockázatos munkájának: ezek a talapzatra kerülő gépek már-már képzőművészeti alkotássá lényegülnek át, olyan szép a forma, amely a felhőket célozza, és olyan sokrétű az a szimbólumrendszer, amely belőle sugárzik, nem beszélve a fő mondandóról, a repülés szépségéről és szeretetéről.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.