Vasalót gázolt a 243-as Papagájszili
Hétköznapi fejlemények a vasúti hátországból.
Hétköznapi fejlemények a vasúti hátországból.
A Kolozsvár és Nagyvárad között zajló pályafelújításnál sokszor egyetlen busz pótol, az sem az államvasúté, az utasok pedig egymást tapossák. Eközben a Carpatica Feroviar létrehozásán foglalatoskodik a kormány.
A Lettországon keresztül Valgába tartó szállítmányt a teljes útvonalon a társaság egyik Siemens-dízelmozdonya vontatta. Mindhárom balti országban terveznek fuvarozni.
Az ukrán vasúttársaságnál az európai típusú gabonaszállító vagonok, valamint a fedett, de gabonaszállítóként is használható, univerzális kocsik előállítása lesz a prioritás.
Tizenöt évvel ezelőtt fejeződött be a MÁV Cargo privatizációja, amelynek során a MÁV árufuvarozási üzletágát kiélezett versenyben nyerte el a Rail Cargo Austria, az ÖBB árufuvarozási leányvállalata.
Komoly árbevétel-növekedést ért el a cseh vasúti ipar. Az ágazat tavaly 130 milliárd cseh korona, mintegy 5,2 milliárd eurós összforgalmat könyvelt el, jelentős részben a külföldi megrendeléseknek köszönhetően. Lesz különvonat is, az Innotransra.
Március 1-jén éjszakától 11-én hajnalig dolgoznak.
Az akadálymentesítést célzó projektjének keretében három új felvonó épül, amiket várhatóan év végétől használhatnak az utasok.
A nyugat-skóciai West Highland vasútvonal néhány napig tartó lezárásával egyidejűleg fontos korszerűsítéseket végezhet el a Network Rail a kontinens egyik legeldugottabb vasúti viaduktján.
Az iparág bevételei hét százalékkal nőttek 2023-ban, ami legfőképpen az exportnak köszönhető.
A nagyváros környéki elővárosi vasúti közlekedésért felelős Metra első körben nyolc akkumulátoros-villamos üzemű, kétrészes motorvonatot rendelt.
A lépéssel a létesítmény hosszabb, 740 méteres tehervonatokat is tud majd kezelni.
Alapítóinak szervezett találkozót a Makadám Mérnök Klubban az 1994-ben létehozott Magyar Útügyi Társaság (MAÚT).
Az Adria Rail továbbra is a szerb és horvát vasúti piacon tevékenykedik a Metrans részeként.
A munkák befejezése után a pályageometria miatt újra visszaáll a korábbi állandó sebességkorlátozás, ami 40, illetve 60 km/órát jelent.