MÁV-vezetők a GYSEV igazgatóságában
Közleményben erősítette meg az eredendő államvasút, hogy az újsütetű államvasút igazgatóságának elnökévé nevezték ki Mosóczi Lászlót, a MÁV-csoport vasúti személyszállító cégének korábbi vezérigazgatóját.
Közleményben erősítette meg az eredendő államvasút, hogy az újsütetű államvasút igazgatóságának elnökévé nevezték ki Mosóczi Lászlót, a MÁV-csoport vasúti személyszállító cégének korábbi vezérigazgatóját.
Másfél évtizede lépésről lépésre bővül a Stadler szolnoki üzeme. A legújabb fejlesztések közül a legfontosabb, hogy már emeletes kocsitestek is készülhetnek itt. Az elsőt ünnepségen mutatták be.
Itt az új havi MÁV-riport: a járatok körülbelül négy–hat százalékkal közlekedtek pontosabban a korábbi időszakhoz képest, tízből csaknem nyolc vonat késése maradt hat perc alatt.
Az import alapanyagot eddig Fényeslitkén kamionokra rakták és így fuvarozták tovább az Ózdi Acélművekhez.
A feltételek alapján minden bizonnyal Stadler KISS szerelvények lesznek a befutók.
A 2024-es évben összesen száznegyvennégy új jármű állt szolgálatba a ČD-nél, az idén jöhetnek a ComfortJetek, amikből Budapestre is juthat.
Az új, 827 négyzetméteres létesítmény tervezési munkálatai megkezdődtek, a kivitelezési munkák 2025 tavaszán kezdődnek, a beruházás teljes megvalósítása egy évig tart.
Röviddel azt követően, hogy a sajtó felkapta a hírt, miszerint a Richard Branson által jegyzett Virgin Group 12 nagy sebességű motorvonat megrendelését tervezi, hogy kikezdje az Eurostar „monopóliumát” a Csatorna-alagútban, kiderült, a Virgin „egyelőre nem vállalja a szolgáltatás elindítását”.
A 18,7 kilométeres horvátországi vonalszakaszt 61 millió euróból korszerűsítették és villamosították.
A toborzásért 3,2 millió forintnak megfelelő cseh korona jár.
Az 1948-ban alapított, 2020-ban megújított Utasellátó a tavaly nyári szezonban többféle rekordot is megdöntött.
Első ütemben január 2-ától január 11-éig Budaörs és Biatorbágy között zajlott a veszélyes fák kivágása, a bokrok gyérítése. A második ütemben január 12-étől 19-éig Kelenföld és Budaörs között dolgoznak.
A gigaberuházás finanszírozásához egy, a Szovkombankból, a Sberbankból és a VTB bankokból álló szindikátust hoztak létre.
Folyamatosan érkeznek a kínai villamos motorvonatok Európába: a Regiojet újabb, harmadik Siriusát Hamburgban rakták ki, a szerb vasutakra szánt Szokók pedig Velimben próbáznak.
Cél, hogy az Építőmérnöki Kar hallgatói gyakorlati és versenyképes tudást szerezzenek, a már szakmában dolgozók pedig folyamatos képzést kapjanak. Az oktatási programok és a kooperatív képzések mellett a felek kutatás-fejlesztési területen is aktívan együttműködnek.