Nem ért egyet Olaszország és Ausztria a Brenner-tengely vasúti átállásáról
Az osztrákok azt szeretnék, hogy az olaszok növeljék a két ország között vasúton szállított áruk jelenlegi 26 százalékos arányát.
Az osztrákok azt szeretnék, hogy az olaszok növeljék a két ország között vasúton szállított áruk jelenlegi 26 százalékos arányát.
Több mint hatezer vasúti témájú árucikkből lehet válogatni a vasúttársaság új webáruházában.
Élménydús volt fotóriporterünknek megfordulni kedden a szabadkai vonal személyforgalmának újraindulásán.
Az Uralszkije Lokomotyivi (UL) huszonkét villamos szerelvényt gyárt az Oroszországi Vasutaknak.
Egyes részprojektek megvalósítását el kell halasztani. Így járhat a rigai vasúti híd is, ezzel viszont egy ideig elkerülné a pálya a lett fővárost.
A párizsi Charles de Gaulle és Orly nemzetközi repülőterekről így már negyvenegy útvonalon válik elérhetővé egy jeggyel a vasút és a repülés kombinációja.
A Bajkál–Amur fővonalon (BAM) található, fontos műtárgyban az ukránok hajthattak végre szabotázsakciót, ezzel megbénult Oroszország Kínával való fő vasúti összeköttetése.
Újabb fontos mérföldkőhöz ért a csoport integrációja: december elsejétől dr. Mosóczi László személyében közös vezérigazgató, és egységes igazgatóság irányítja a MÁV-Start és a Volánbusz munkáját.
Több fontos változásra lehet számítani a nyugat-dunántúli vonatközlekedésben december 10-étől.
Az idei adventi időszakban a MÁV-HÉV, a Volánbusz és a MÁV-Start balatonfenyvesi kisvasútja is különleges járművekkel várja az utasokat.
A mozdonyok elsősorban a 120-as vonal intercityjein, valamint egyes Hernád, Zemplén és Tokaj IC-ken dolgoznak.
Elkészült, kézzel fogható – ez az Indóház a kerek évforduló előtti utolsó évfolyamának utolsó kiadása, vagyis a XIX/6. száma. MÁV 303, járműbeszerzési célok, dízelparadicsom az 5-ösön, pesti sínek térképezett történelme. És még sok más.
Menő, modern, nyitott faszerkezetű csarnok köti össze a pályaudvar épületét az előtte elterülő parkkal.
Megnéztük az első napon az újranyíló röszkei vasúti határátmenetet. Még évekig csatatér lesz, dízellel lehet csak közlekedni 2025-ig.
December 10-étől hosszabb időre leáll a vasúti közlekedés Kolozsvár és Nagyvárad között, a nemzetközi vonatokat alternatív útvonalakra terelik. Az ok: a romániai 300-as vasúti vonalcsoport gerincvonalának erdélyi és partiumi szakaszát villamosítják.