A Cargo költségei majdnem megmásfélszereződtek

iho   ·   2013.07.25. 19:30
40rch0

Az első részben arról írtunk, hogy miért kellett a hegyeshalmi vonal egy részét lezárni, a második részben általánosságban illetve néhány magánvasút példáján mutattuk be a terelés hatásait. A harmadik részben az AWT következett, most pedig a vasúti teherszállítási piac messze legnagyobb szereplője, az osztrák kézben lévő egykori állami Cargo válaszait ismertetjük.

A Rail Cargo Hungaria Zrt. (RCH) számításai szerint szerint több mint 500 vonat közlekedett kerülő útirányon az 1-es vonal vágányzárja idején. Az alapútirány költségeihez képest összes 48 százalékkal került többe a kerülés. A felmerült többletköltségeket a cég kényszerül fedezni, kompenzációt eddig semmilyen forrásból nem kaptak.

Favonat a 20-as vonalon<br>(képek: Vörös Attila)

A vonatok többsége jelentős késést szenvedett a kerülő útirányon való közlekedés miatt. A torlódások miatt azok a vonatok is megkéstek, amelyek eredetileg nem a Budapest–Hegyeshalom vonalon közlekedtek volna. Előfordultak akár félnapos késések is, az összes kerülő vonat átlagát tekintve 8 óra késésről lehet beszélni.

A kialakult helyzetben az RCH rendkívüli és szerteágazó intézkedéssekkel igyekezett a megrendelők áruit minél előbb eljuttatni rendeltetési helyükre. Ha a helyzet úgy hozta, Szlovákia felé is kerestek és találtak útvonalakat.

Az ügyfelek a fuvar jellege, a célállomásra való megérkezés, a rakodás és az áru további feldolgozásának feszes ütemezése, a rakodás kapacitásainak biztosítása és egyéb körülmények szerint is eltérő helyzetben vannak, ami kényszerűen befolyásolja a késésekkel kapcsolatos magatartásukat. Voltak, akik megértően fogadták a helyzetet, mások viszont szoros ütemezés szerint várták a küldeményeiket. A felmerült problémákat a Rail Cargo Hungaria folyamatosan soron kívüli intézkedésekkel és a megrendelőkkel való folyamatos kapcsolattartással kezelte.

Dunaújváros–Linz járat a 44-es vonalon

A kerülő útirányok zsúfoltak voltak. A kelenföldi térségben végzett munkálatok gyakran további nehézségeket, késéseket okoztak a közlekedésben. A MÁV a kerülő útirányokon a szolgálatmegszakítást felfüggesztette, így éjjel is használhatták ezeket az irányokat.

A zsúfoltság és torlódások miatt a vontatójárművek elakadtak, számolt be a többi tehervasúttal megegyező tapasztalatairól a Cargo. Nagyon szoros együttműködés alakult ki a különböző vállalatok irányítási szervezetei között, hogy a jelentős vonatmennyiséget a szűk kapacitások ellenére leközlekedtessék. Az egy hónap kerülő útirányon való közlekedtetésében részt vevő munkavállalók elismerést érdemelnek, függetlenül vállalati vagy szervezeti hovatartozásuktól.

Az RCH vonatai az alábbi irányokban kerültek: Budapest–Székesfehérvár–Komárom–Győr, illetve Budapest–Székesfehérvár–Celldömölk–Győr és Budapest–Székesfehérvár–Celldömölk–Porpác–Hegyeshalom, valamint Budapest–Székesfehérvár–Szombathely. (A GYSEV-nek itt adták át a soproni vonatokat.) Egyes esetekben Szlovákián át, a Budapest–Szob–Párkány–Pozsony–Oroszvár–Rajka – Hegyeshalom útvonalakon is mentek.

A Cargo elsősorban a MÁV-Trakció Zrt. dízelmozdonyait vette igénybe, de egy-egy esetben más vasúttársaság is továbbított RCH-vonatot. Mivel a helyzet óráról órára változott, folyamatos operatív figyelmet igényelt a feladat az irányítószervezettől.

Moha határában halad egy hegyeshalmi kilépő tehervonat szergejes előfogattal

A kerülő útirányok zsúfoltak voltak, a Kelenföld–Székesfehérvár szakaszon például időnként négy órába is beletelt, hogy a vonat átjusson, válaszolta az RCH az ihónak. Tervezni nagyon nem lehetett, a folyamatos operativitás volt a jellemző. Az állandó torlódás és a késések miatt a mozdonyvezetők szolgálati ideje lejárt, a gépek lezártak. Emiatt a mozdonyok beragadtak, ezért olyan helyeken is géphiány lépett fel, amit az árvíz nem érintett közvetlenül.

A helyzeten nem segített, hogy a 30-as vonalon az átépítési munkálatok még nem értek véget, valamint a Kelenföldi munkálatok is torlódásokat okoztak. Sajnos ez az időszak sem volt mentes a kábelrongálásoktól, berendezésmeghibásodásoktól. Ez is megnehezítette mind a pályavasúti, mind a vasútvállalati irányító szervezetek munkáját.

Az RCH véleménye szerint a Pályavasút a tájékoztatási feladatát odafigyeléssel végezte, a lehetőségekhez képest gyors és pontos tájékoztatás adott a folyamatosan fellépő újabb zavartatásokról.

Gigantos tartályvonat Öskün

Kapcsolódó hírek