A nagy készülődés: képzik a személyzeteket az Álomgépre

iho/repülés   ·   2012.09.29. 14:50
Boeing_787_simulator_cim

Az első Dreamliner átvétele után ma repüli át a United Airlines vadonatúj gépét Seattle-ből Houstonba, de előtte a társaság pilótái a Boeing Field–Pain Field rövid távon próbálták ki a gépet – adja hírül a Flightglobal.

Az N20904 lajstromjelű gép legalább ötször repült a Seattle-től délre eső Boeing Field és a nagyvárostól északra eső Everett Paine Field között, hogy pilótái a szimulátorképzésen túl is ismerkedjenek a 787-esssel. Noha a légitársaság szimulátora rendkívül realisztikus, egyszerűen semmi nem helyettesíti azt az érzést, amikor igazából vezeted a gépet – mondta a társaság 787-es flottafőnöke, Dave Lundy.

A 787-es Houstonból november negyedikétől repül belföldi, és december negyedikétől nemzetközi útvonalakon, jelentette be a United Airlines.

Eközben az első európai felhasználó, a LOT is erősen készül a 787-es fogadására. A Flight International összeállítása szerint a lengyel nemzeti légitársaság november 15-én veszi át az első 787-esét, és mint arrról az iho/repülés is beszámolt, az európai rövidtávú próbautak során a Dreamliner leszáll majd januárban Budapesten is. Az első interkontinentális járatot a LOT 787-ese Chicagóba teljesíti január 16-án.

A társaság első öt gépére száz pilóta kerül, ők részben a Boeing Seattle-i, részben a gyártó londoni gatwicki kiképzőközpontjában ismerkednek az új technikával. A lengyelek öt 787-ese négy hónap leforgása alatt áll szolgálatba, ez alatt váltja fel a társaság eddig hosszú távú vonalakon használt 767-eseit: március végére tehát már egységesen az új géppel repüli a cég az interkontinentális járatokat.

Mindez azt feltételezi, hogy a kiképzés is lépést tartson a gépek meglehetősen gyors beérkezésével. Ennek megfelelően az oktatás már korábban megkezdődött, máris vannak 787-ere jogosítást szerzett személyzetek, a többség augusztusban kezdte az átképzést. Egyikük úgy nyilatkozott a szaklapnak, hogy az típustanfolyam legnehezebb része az elmélet, a szimulátor ahhoz képest már igazi ünnep. Az illető pilóta 1989 óta repül különféle típusokon, korábban a LOT-nál volt An-24-esen is, most pedig Embraer-kapitányként került a 787-es csapatba, és elragadtatással beszél a szimulátorban szerzett tapasztalatokról: „a gép maga tökély” – nyilatkozta.

A Boeing részéről a 787-es személyzetek számára új, a korábbinál rugalmasabb képzési rendszert vezettek be. A típus vevői választhatnak a képzés helyszínei : Seattle és Gatwick mellett Szingapúr, Sanghaj és Tokió közül. A gatwicki központ azonban nem rendelkezik full-flight szimulátorral, viszont benne van az összes kezelőszerv, az érintőképernyős rendszereket is ki lehet tanulni, csak épp nem mozog a berendezés. Hamarosan viszont sor kerül egy második gatwicki szimulátor telepítésére.

Gatwick a lehetséges helyszínek egyike a géppel foglalkozó mérnökök és a kabinszemélyzet kiképzésére is. A mérnökök megkapják ugyanazt a szoftvert is interaktív oktatási anyagként, mint amit a kiképzendő pilóták használnak. Ezen lehet gyakorolni a lehetséges hibákat, és a hibáknak megfelelő eljárásokat, a mérnökök pedig ennek a szoftvernek a segítségével tanulmányozhatják a gép öndiagnosztikai rendszerét.

Kapcsolódó hírek