A Ryanair bevonult az üres 2-es terminálra

iho/repülés   ·   2012.02.17. 16:00
cim2

A járatindítások már reggel megtörténtek, hiszen ekkor szállt fel, még az igazi nagy hózápor előtt a társaság egy-egy gépe London illetve Barcelona felé. De az ünnepség és a tortafelvágás az első, dél körül érkező Ryanjárat  leszállása után történt, jó másfél órával azután, hogy Ferihegyről felszállt a Malév utolsó 737-ese Shannon felé.

Michael O'Leary ugyan továbbra is drágállja a Budapest Airport tarifáit, de jelezte, hogy új járatok esetén új engedményekre számít. Mint egyébként ismeretes, a Budapest Airport minden légitársaságnak kedvezményt nyújt, ha beindul egy új desztináció felé  Ferihegyről.

A Ryanair első járata leszáll Ferihegyen

A Ryan-vezér szerint a társaság kétmillió helyett 2,4 milliónyi éves utasszámmal számolhat, a gépek 75-80 százalékos kihasználtsággal repülnek, hiszen egy-egy jegy már akár tíz euróért is megszerezhető. Ami a gépparkot illeti, március végén már öt, vadonatúj, egyenesen Seattle-ből érkező Boeing 737-es teljesíti majd a Budapestről induló járatokat.

O'Learynek természetesen volt megjegyzése a konkurenciára is: szerinte a Wizz Air veszteséges, és nem képes versenyezni a Ryanairrel pontosságban és árakban sem. Ugyanakkor a társaság  egymillió eurót fordít a budapesti bázisnyitással és a járatokkal kapcsoatos reklámra, marketingre.

Március végére öt friss 737-es lakik majd Budapesten <br>(fotó: wikimedia)

Szerkesztőségünk meg nem erősített információi szerint egyébként a Ryan nem kapta meg olyan olcsón a reptéri szolgáltatásokat, ahogy szerette volna, a Budapest Airport a társaság elképzeléseivel ellentétben nem adta ingyen a 2-es terminál használatát.

Kapcsolódó hírek