Air France 747-búcsú: a British megtartja a Jumbóit

iho   ·   2016.01.19. 13:45
cim

Jumbo-búcsúztató Párizs CDG-n

Meghatott utasok, pilóták és utaskísérők, olykor könnyes búcsú az Air France utolsó 747-esétől, a háttérben pedig bizonytalanság: hogyan alakul a légitársaság helyzete, és mi várható a légiközlekedés óriásainak világában.

Amint ezt korábban is jeleztük, az utolsó, 747-essel teljesített AF-járatpár a Párizs–Mexikóváros–Párizs volt, illetve két különleges, pezsgős búcsúrepülés is volt ugyanezen az útvonalon, AF744 és AF747 számokon, illetve néhány napon át a gépek egyike a Le Bourget múzeumnál még látogatható is volt.

A francia nemzeti légitársaság 1970-ben állította forgalomba első Jumbóját, a gép Párizs és New York között kezdett: 1974-től üzemeltette a cég a 200-as, majd 1977-től a 300-as változatot. Az eddig repült 400-asok 1991-től jelentek meg a flottában. Összesen ötvenkettő Boeing 747-es szerepelt a gépparkban, valamennyi altípus, a rövid törzsű SP és a legutóbbi 8-as változat kivételével.

A legelső, 100-as  747-es altípus a francia flottában

2012-ben kezdődött a 400-asok fokozatos kivonása, az indok a megemelkedett üzemeltetési költség volt: a Jumbo-járatok egy részét a még nagyobb A380-asok, másrészt a kéthajtóműves, tehát olcsóbban repültethető, de a 747-esekhez közeli kapacitású 777-esek vették át.

Mint ezt korábban is jeleztük, a légiközlekedést forradalmasító „púpos” Boeingok kivonása világszerte zajló folyamat, nyugdíjazta a típust már például az Air Canada, az Air New Zealand, az All Nippon és a Japan Airlines (ők használták a legsűrűbben székezett példányokat belföldi forgalomban), ugyancsak kisorolta már a flottából a típust a Cathay Pacific és a Singapore Airlines. A nagy amerikaiak, a United és a Delta is a típus nyugdíjazásán dolgozik, mindkettő évi kettő-három gépet von ki a forgalomból.

Korabeli reklámkép

Azonban az AirwaysNews arra emlékeztet, hogy épp Európában vannak a gépet legnagyobb számban most is használó cégek. A listavezető a British Airways negyvenegy példánnyal, ezek közül legalább tizennyolc marad még hosszú időre a brit légitársaság üzemeltetésében, ennyi gép kap ugyanis a tavalyi bejelentés szerint új kabinberendezést. Az Air France közvetlen partnere, a KLM huszonnégy, a Virgin Atlantic tíz és a Lufthansa harminckettő 747-est üzemeltet, és persze ne feledkezzünk meg a Budapesten is rendszeresen leszálló CargoLux teherszállítókról, huszonkettő 400-as és 8-as Freighter 747-esről.

Viszont a modernizált 8-as a Lufthansánál repül egyedül Európában utasszállítóként, ugyanakkor egyetlen jelentősebb légitársaság sem foglalkozik azzal, hogy az utolsó  Jumbo-sorozatból újabb gépeket vásároljon a már megrendelteken kívül.

A British megtartja 747-eseit, azt a tizennyolcat biztosan, amelynek kabinját felújítják

Az Air France frissen megjelent közleménye szerint a társaság a következő időszakban nem tervez erőteljes fejlesztéseket. Az interkontinentális géppark a Perform 2020 stratégia értelmében mindössze tizennégy gépből áll majd, és ha a terveknek megfelelően 2017 után beindul a forgalom kettő-három százalékos növekedése, akkorra tervezi a cég hét új gép beszerzését a nagy hatótávolságú járatokra. A British a jelek szerint szeretné bővíteni a long-haul gépparkját, nem 747-esekkel, hanem Willie Walsh friss bejelentése szerint másodkézből származó, Rolls-Royce hajtóművekkel repülő A380-asokkal. De közben a BA-főnök is azt mondta: „Nincs miért sietni, a 747-400 még mindig gazdaságos repülőgép, különösen a jelenlegi olajár-viszonyok mellett.”

* * *

Indóház Online – Hivatlan oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a holdon, a síneken vagy a sínek mellett, a tűzön vagy a vízen történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek