Az óriásgép a kicsi repülőtéren: hóvihar Amerikában

iho   ·   2018.01.05. 12:15
sq-plane-at-stewart-airport_cim
A Singapore Airlines Frankfurt felől érkező A380-asa 325 utassal a fedélzetén kénytelen volt a Kennedy repülőtér helyett az attól 130 kilométerre északra fekvő Stewart International pályáján leszállni, amelyet leginkább 737-esek használnak, köztük egyébként a Norwegian Európából induló néhány járata.

Az egykori katonai bázis 3000 méteres pályája alkalmas a világ legnagyobb utasszállítójának leszállására, azonban a terminálépület, illetve az ott működő utashidak nem alkalmasak a kétszintes 380-asok kiszolgálására, úgyhogy az utasoknak „közönséges” lépcsőkön kellett leszállniuk a gépről (és nyilván csakis az alsó szint ajtóin keresztül), a manőverre csak a földetérés után három órával kerülhetett sor.

(fotó: Stewart Airport)

A légitársaság közúton szervezte meg az utasok továbbszállítását New York felé, ami a keleti parton végigsöprő hóvihar miatt ugyancsak nem egyszerű feladat. Maga a gép órákkal később, csütörtök este tudott átrepülni a Kennedy repülőtérre.

A 380-as kálváriája persze nem egyedülálló: a friss jelentések szerint az erős szél és a szélhordta hó miatti csökkent látótávolság miatt 3600 járatot le is kellett mondania a légitársaságoknak a térségben, az összes, az Egyesült Államokban és az odatartó érintett, törölt járat száma csütörtökön elérte az ötezret, 96 járat kényszerült kitérő repterekre.

Közben a télies idő és a havazás több ezer kilométerrel arrébb, Moszkvában is jókora káoszt, késéseket és járatlemondásokat okoz a repülőtereken.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek