Behúzták a vészféket a kínai szállítmányoknál

iho.hu   ·   2018.07.13. 16:15
konti1kicsi

A szárazföldi vasúti hálózaton érkező konténervonatok és folyamatosan növekvő kombinált áruszállítások éve volt a tavalyi. Több esetben is hírt adtuk arról, hogy közvetlenül Kínából feladott konténervonatok érkeztek a csepeli, illetve a soroksári terminálokra. A távol-keleti régiókból érkező viszonylatokba közben bekapcsolódott a pireuszi kikötő is, tavaly év elején újabb konténerterminállal bővült a kiszolgáló létesítmények kínálata, a NAV újabb vámkezelőhelyet létesített, hogy a konténeres szállítmányok árunyilatkozatainak benyújtására és a fizikai áruvizsgálatokra több helyszínen is lehetőséget biztosítsanak.

A kockázatelemzésen alapuló vámkezelések elvégzéséhez a NAV átalakította gyakorlatát, az elbírálások idejének csökkentésére a konténeres áruszállító központokat felügyelő Dél-budapesti Adó- és Vámigazgatóság elkülönített vámkezelőcsoportot is létrehozott. A kínai feladású konténerek jelentős része hazai gazdasági szereplők által megrendelt termék, amelyek vételárainak könyvelései és a kifizetések rendben nyomon követhetők. Ugyanakkor ezeken a viszonylatokon elkerülhetetlen, hogy a hajók fedélzetére, illetve a terminálokra irányított vonatokba ruha- és cipőszállítmányok is kerüljenek, amelyek vámolása folyamatos kihívás elé állítja az Európai Unió vámhatóságait. A legnagyobb problémát a vámköteles ruhák és cipők ügyletei okozzák, elsősorban a több tízezer ruházati cikket tartalmazó konténerek kiemelkedően alacsony vételára, másodsorban az importőrök fellelhetősége, ugyanis ezek az árukörök leginkább az EU-ban letelepedett kínai kereskedőkhöz, illetve az általuk működtetett elosztóhálózatokba érkeznek, amelyek nevében közvetett vámjogi képviselők járnak el. Ezzel a gyakorlattal a termékimportot terhelő ÁFA összegét önadózással rendezik.

Elszállításra váró konténerek egy budapesti terminálon. A ruhaszállítmányok vámkezelésére jobban odafigyelnek a vámosok

A teljes kínai áruforgalom majdnem negyedére igaz, hogy kínai kereskedőknek címzett ruházati cikkeket tartalmaznak. A magyar vámhatóságok a vámértékben és az ügyleti háttér hiányosságában rejlő kockázatok miatt nyáron szigorították a vámszabályok végrehajtását. Az intézkedéseket július elején kezdték meg, személycserékkel, illetve több vámképviselővel szemben megindított eljárásokkal. A ruhás konténereknél jelentkező kockázatok minimalizálára egy szállítmány elfogadható vámértéknek legalább százezer dollárnak kell lennie, ezt (vagy ennél magasabb árat) kell figyelembe venni a tranziteljárások biztosítékának számításánál is.

A szigorítás következtében a dél-pesti kerületekben jelenleg több konténeres szállítmány torlódott fel, kikötőkből közvetlenül szállított konténerszállító kamionok várnak napok óta arra, hogy a berakott árura a vámkezelési kérelmeket benyújtsák, ráadásul több garanciavállaló szállítmányozó a napokban szembesül azzal, hogy a kezességvállalásukkal szállított konténerek vám elé állítását nem végzik el, emiatt vám- és adófizetést követelhet tőlük is a vámhatóság.

A tengerentúli szállítmányozók kénytelenek felismerni, hogy a budapesti terminálokra érkező konténerek vámkezelését a megemelt vámértékkel nem kezdik el, ezért felmerülhet annak a lehetősége is, hogy a közelmúltban kialakított irányvonatokat más tagállamba irányítják át, ez viszont forgalomcsökkentést eredményezhet a konténerterminálokon és kedvezőtlen hatást gyakorolhat a közúti kiszolgáló- logisztikai és vámszolgáltatók tevékenységére is.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek