Bizonytalan bevételek, romló Lufthansa-prognózis

iho   ·   2014.06.13. 16:45
cim7

A német légitársaság kénytelen módosítani eredeti profitkilátásain, mert a forgalmi bevételek csökkentek a várthoz képest, jelentette be a Lufthansa igazgatótestülete. Eszerint a jelenlegi gazdasági évre jelzett 1,3-1,5 milliárd eurós profit helyett csak 1-1,3 milliárddal számolhat a társaság.

Az okok között elsősorban az amerikai és európai piaci túlkínálatot jelöli meg a testület, amely a jegyárak eséséhez vezetett. Ennek megfelelően a Lufthansa csökkentetni fogja a téli menetrendre kiajánlott kapacitást.  A legtöbb fejfájást a németeknek az Öböl-trió társaságai okozzák, amelyek nemcsak hogy vonalaikkal terjeszkednek Európában, de befektetéseikkel is – a Lufthansa közleménye nyilván elsősorban a most zajló Alitalia-Etihad tárgyalásokra utal.

Korábban Spohr azt mondta: a hagyományos társaságoknak meg kell tanulniuk együtt élni az öbölbeliekkel...<br>(fotó: Asian Aviation)

De komoly piaci verseny alakult a Lufthansa és például az Emirates között az utóbbi új, A380-asokkal repült európai járatai miatt is: legutóbb például Bécsben sikerült a németek kemény ellenállása ellenére kibővíteni a heti járatsűrűséget majd legalább egy alkalomra beimplikálni a gépek közé az Airbus óriását.

Ugyancsak hozzájárul a kedvezőtlen pénzügyi kilátásokhoz a Lufthansa pilótáinak áprilisi sztrájkja, ez önmagában 60 millió eurónyi mínuszt okozott.

A 2015-ös pénzügyi évre még rosszabbak a társasági kilátások, akkorra a most zajló költségcsökkentő SCORE-program révén a bevételek 2,65 milliárdra kellene, hogy nőjenek, de ezt az üzemi eredmény előrejelzést a mostani prognózis még az ideinél is erősebben fogja vissza két milliárdos üzemi eredményre, de csak „ha a feltelek stabilak maradnak”.

Vajon melyik típus esik áldozatul a beszerzések visszafogásának? Korábbi gyanúk szerint a 747-8i<br>(fotó: Lufthansa)

A cégcsoport pénzügyi vezetője, Simone Menne szerint a kiadásokat sikerült erősen visszafogni, mostantól a bevételek stabilizálása a fő trend, ugyanakkor (és ennek ellenére) kilátásba helyezte a következő időszak gépvásárlásainak visszafogását is, ami mindkét nagy gyártót érintené: a Lufthansa a keskenytörzsűek közül A320-asokat és 321-eseket, a kétfolyosós kategóriában pedig A350-eseket és további óriásokat: A380-asokat illetve B-747-eseket vár leszállításra.

A cég új vezérigazgatója, Carsten Spohr júliusra ígéri azokat a bejelentéseket, amelyek a SCORE-program felgyorsítását jelentik.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek