BKK: megjelent a közbeszerzés a Lánchíd körüli felújítás terveinek elkészítésére

MTI/iho   ·   2019.07.06. 09:00
clark_adam_ter0

A tervezés során biztosítani kell, hogy olyan közfunkciókkal bíró, egységes közterület és zöldfelület jöjjön létre, amely szerves részét képezi a budai Várnegyed és a Belváros gyalogos-turisztikai zónájának. A szabadidős, pihenési és turisztikai lehetőségek javítása érdekében megújulnak, könnyen elérhetővé válnak és összekapcsolódnak a gyalogos- és zöldfelületek – közölte a BKK. Kitértek arra is, hogy épületek előtti járdák kiszélesítését, a megmaradó útfelületeken pedig új gyalogos átkelési lehetőségek kijelölését tervezik.

A terveknek a gyalogos, a kerékpáros és a közösségi közlekedés előtérbe helyezését kell szolgálniuk. Ugyanakkor a járműforgalom csillapítása mellett fennmarad a Bel-Buda és a pesti belváros összekötését biztosító fontos közlekedési folyosó forgalmi szerepe.

  • A Clark Ádám téren biztosítani kell a gyalogos terek növelését és az átjárás lehetőségét minden irányba.
  • A Széchenyi téren pedig biztosítják a Lánchíd kétszer egy forgalmi sávos megközelítését és a tér déli oldalán a József Attila utcára való közvetlen rávezetést, a körforgalom megszüntetésével együtt. A Széchenyi tér keleti oldalán vegyes funkciójú, forgalomcsökkentett útpálya tervezése szükséges, a helyi intézmények gépjárművel való kiszolgálhatóságának fenntartásával.
  • A Lánchíd járdái közvetlenül kapcsolódnak majd a Széchenyi tér gyalogos zónájával és a fő gyalogos folyosókkal. Létrejöhet a Szent István Bazilika–Zrínyi Miklós utca–Lánchíd–Clark Ádám tér-budai Vár „összefüggő gyalogostengelye”.
  • A Széchenyi rakpart átépítésével közvetlen gyalogos kapcsolat jöhet létre a Dunakorzó, a Kossuth Lajos tér és a Széchenyi tér között. A József Attila utca esetében tanulmányterv készül az útszakasz kétszer egy sávossá és csillapított forgalmúvá tételére.

Jelenleg is tart a Lánchíd, a budai Váralagút és a Széchenyi téri villamos-közúti aluljáró kivitelezési közbeszerzési eljárás ajánlati felhívásának megjelenés előtti adminisztrációs folyamat. Rövid időn belül várható megjelenést után új szakaszba lép a kivitelezés előkészítése. A 2019 őszére tervezett szerződéskötést és munkakezdést követően harminc hónap alatt fejeződnek be a munkálatok, amelyből a kelet-nyugati közúti forgalomkorlátozással járó időszak várhatóan tizennyolc hónap lesz.

* *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek