Bővül a debreceni Volvo-flotta

Ács Attila   ·   2020.01.29. 15:00
Volvo7700A_Oslo_kicsi

Piros Volvo 7700A típusú buszok tűntek fel a minap az Intertanker debreceni telephelyén, a járművek 2010-es gyártásúak, a norvég fővárosban szolgáltak korábban. Alapvetően megegyeznek a Debrecenben 2009 óta közlekedő csuklós Volvókkal, de számos különbség fedezhető fel az utas- és a vezetőtérben egyaránt, illetve az eladó szerint a motor teljesítménye és a váltó típusa is eltérő. A futásteljesítményük mindössze 200 ezer kilométer körül van jelenleg, az Intertanker kocsijai viszont ennek a három-négyszeresénél járnak már.

Utánakérdeztünk, mik a tervek az új szerzeményekkel, az ITK-tól az alábbi szűkszavú választ kaptuk:

„A csuklós Volvo autóbuszok műszaki tartalékba kerülnek, ami azt jelenti, hogy a szükséges felkészítést követően saját szerződéses járatokba állhatnak be ott, ahol erre igény merül fel.”

Még az első tulajnál, Oslóban (fotó: Øyvind Berg, phototrans.eu)

A buszok a későbbiekben tehát jó eséllyel Debrecenben, esetleg Budapesten vagy Kecskeméten bukkanhatnak majd fel.

Nem ezek egyébként az első használt csuklósok a cégnél: 2017-ben nyolc faceliftes Mercedes Citaro G-t vásároltak Fiuméből, ezek szintén szerződéses járatokon tűntek fel, illetve trolipótlóztak is egy minimálisat, de egy évvel később, 2018-ban eladták az akkor kilencéves buszokat a BKV-nak járművenként közel 60 millió forintért.

Az utastér másabb mint a debreceni kocsiké, például az ülések is kényelmesebbek (fotó: womy.com)

Csuklósok a Cívisvárosban

Közvetlenül a 2009-es szolgáltatóváltás előtt hetvenhárom szóló, nyolcvanhat csuklós és két minibusz alkotta a Hajdú Volán debreceni flottáját, a DKV–Intertanker páros viszont ezek helyett száz szólót és negyven csuklóst hozott. Némileg javultak az arányok a 2-es villamosvonal átadása után: a megszüntetett 31-32-es vonalról felszabaduló csuklósokat a város egyéb vonalain osztották szét, az onnan kiszorított tizenöt szóló busz pedig Budapestre került. 2019-ben tovább bővült a férőhelykínálat; öt új Mercedes Conecto G-t állítottak forgalomba, ezek pedig ezúttal csak három szóló Budapestre csoportosítását eredményezték. Jelenleg tehát negyvenöt csuklós közlekedik a városban, az „új” Volvókkal a későbbiekben ötvenre emelkedhet ez a szám.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek