BYD-beruházás Komáromban kormánytámogatással

MTI/iho   ·   2016.10.11. 12:08
bydbusz0

A termelés várhatóan már a jövő év elején beindul, az első időszakban évi 200 buszt fognak gyártani. A beruházással két fordulóban összesen 300 új munkahelyet teremt a világ elektromos buszpiacának első számú vállalata. Az elektromos buszgyártással egyszerre erősödik a versenyképesség és járul hozzá Magyarország is a globális klímapolitikai célok eléréséhez.

Csielung Tuan, a Kínai Népköztársaság Magyarországra akkreditált rendkívüli és meghatalmazott nagykövete arról beszélt, hogy a dízelüzemű járművek ideje „lassan lejár”, ezért a BYD Komáromban modern technológiával környezetkímélő járműveket gyártó egységet fog létrehozni, a magyar munkaerő kiválóságára alapozva. Szerinte a beruházás mutatja Magyarország elkötelezettségét is a kínai gazdasági kapcsolatok iránt.

Budapesten és Szegeden is teszteltek már BYD-buszt. Komáromban most építhetik a járműveket (illusztráció: Vörös Attila)

Isbrand Ho, a BYD Europe ügyvezető igazgatója hangsúlyozta, a 20 millió euró értékű első európai összeszerelő központ helyének kiválasztása során fontos szempont volt Magyarország és Komárom központi elhelyezkedése, a buszgyártáshoz kapcsolódó mérnöki tudás és tapasztalat, valamint a kormány gazdasági növekedést támogató intézkedései.

Mint mondta, Magyarország a buszgyártás egyik nagy központja volt, ezzel a beruházással szeretnék hozzásegíteni ahhoz, hogy éllovas legyen az elektromos meghajtású buszok gyártásában.
Az új üzemben lesz a legmodernebb technológiákat alkalmazó festőműhely, kutatóközpont és tesztközpont is – ismertette.

Elmondta azt is, hogy a tervek szerint a BYD további zéró-kibocsátású járművekkel is tervezi a piacralépést Európában. Molnár Attila, Komárom polgármestere azt emelte ki, hogy a BYD elnyerhetné a „leghűségesebb cég” díját is, mivel a Nokia-gyár bezárását követően is Magyarországon maradt, mint beszállító.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Közút Nagyvasút Autóbuszközlekedés

Szombattól július végéig karbantartják Rákosrendezőt, jelentősen változik a közlekedés az esztergomi, a szobi és a veresegyházi vonalakon

MÁV/iho   ·   2025.06.21. 08:00

A vonatok fővárosi végállomását a Nyugati pályaudvarról külső állomásokra helyezik át: az esztergomi vonatok Angyalföldig, a szobi és a veresegyházi vonal járatai Rákospalota-Újpestig közlekednek. Pótlóbuszok helyett a sűrűbb helyközi buszjáratokat és a BKK járatait lehet majd igénybe venni.