Conectót Conectóval! Még tizenöt szóló Merga jött Budapestre

Bohus Dávid   ·   2017.06.24. 21:15
kisconsz

Idén júniusban nincs megállás, szinte hetente gurulnak ki a BKK szolgáltatók telephelyeiről újonnan beszerzett autóbuszok. Az elmúlt hétvégén a BKV csuklós, illetve a VT Arriva szóló járműveit mutattuk be, most szombaton pedig a BKV újabb tizenöt szóló Mercedes Conectójából hat állt forgalomba.

A Törökországban gyártott városi autóbuszokból harmadik alkalommal szerzett be a BKV. Az Euro VI-os kibocsátási normáknak megfelelő motorral és ZF Ecolife automata váltóval szerelt szóló járművekből először két évvel ezelőtt állítottak forgalomba tizenötöt, amelyet a következő év végén ugyanennyi követett.

Már senki sem lepődik meg attól, hogy az új szóló Conectók első napjaikban a 98-as vonalon közlekednek (a képre kattintva galéria nyílik a szerző felvételeiből)

Az autóbuszok üzemeltetése során szerzett kedvező tapasztalatok alapján tavaly a BKV további negyvenöt autóbusz beszerzésére szerződött, amelyből idén nyáron tizenöt érkezett. A járművek megjelenése és kivitelezése szinte teljesen egyezik harminc társával, de az újabb szólók már zárt vezetőfülkével érkeztek.

Az autóbuszon végrehajtott gyártói fejlesztések következtében elképzelhető, hogy a soron következő flotta már megújult homlok- és hátfallal fog érkezni – mint ahogy azt áprilisban a 67-es vonalon tartott tesztnapokon tapasztalhattuk. A PDB-376 és PDB-390 rendszámtartománnyal vizsgázott tizenöt busz is a cinkotai üzemegység állományába tartozik. Az első üzemnap hagyományosan a város szélén közlekedő 98-as és 198-as járatokon telt, de három autóbusz Kőbánya-Kispestre is közlekedett a 202E viszonylaton.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek