Duálüzemű motorvonatokat vesznek a lengyelek

iho/vasút   ·   2020.02.29. 12:00
400px_flirt3_dual

A regionális vasúttársaság összesen tizenegy vonat vásárlására ír majd ki tendert: hat háromrészes duálüzemű, valamint öt ötrészes villamos motorvonat szerepel majd a kiírásban. A beruházás értéke 280 millió zloty, vagyis körülbelül húszmilliárd forint, melyhez az Európai Uniótól 85,1 millió zloty (bő hatmilliárd forint) támogatást kapnak. A fennmaradó költségeket az Alsó-sziléziai vajdaság hiteléből állják. A közbeszerzés opcionálisan további tíz duálüzemű és húsz villamos üzemű motorvonat lehívását is lehetővé fogja tenni, így a beruházás teljes értéke több mint egymilliárd zlotyi is lehet, mely a régió történetének legjelentősebb vasúti járműbeszerzése.

A Stadler például Olaszországba már adott el duálüzemű Flirtöket. Lengyelország lehet az újabb piac? (kép forrása: Global Rail News)

A duálüzemű vonatokra a tervek szerint 320 utas fér majd fel, a hosszabb, csak elektromos szerelvényekre pedig 550. Ha a vasúttársaság megrendeli az opcionális vonatokat is, hetvenöt százalékkal nagyobb férőhely-kapacitást fog tudni kínálni. Az alaprendelés első szerelvényeit várhatóan 2022 közepén, a tizenegyediket pedig 2023 elején veheti majd át a KD.

A duálüzemű szerelvényekkel a jelenleg felújítás alatt álló Trzebnica–Wrocław–Sobótka–Świdnica viszonylaton lehet majd utazni, a villamos motorvonatokat pedig a Jelcz Laskowice–Wrocław Wojnów–Wrocław Główny és a Jelcz Laskowice–Siechnice–Wrocław Główny–Oleśnica útvonalakon veti majd be a vasúttársaság.

A KD járatait 2019-ben közel 14,1 millió utas vette igénybe, 2,4 millióval többen, mint egy évvel korábban – számol be az International Railway Journal.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek