Egy rendszer előfutárai

Kemsei Zoltán   ·   2013.04.08. 13:00
00

Ahogy némely internetes portálon, blogon megjegyezték: az új építmények leginkább akasztófára hajaznak, de semmi morbiditást ne tételezzünk fel róluk, a Futár rendszer új kijelzőit tartják majd.

Készül a kijelző a rákospalotai Hubay Jenő téren<br>(fotó: Arnold Balázs)

Négy évbe telt, 2013-ban végre megvalósul a BKK új forgalomirányítási és utastájékoztatási rendszere, azaz a Futár. A támogatási szerződést ugyanis még a BKV kötötte 2009. június 30-án az integrált rendszerek telepítésére. A fővállalkozó Synergon Rendszerintegrátor Kft.-vel 2010. október 27-én kötöttek vállalkozói szerződést. Az integrált közösségi közlekedési informatikai rendszer kiépítése összesen 6,7 milliárd forintba kerül, ehhez uniós forrásból az Új Széchenyi Tervből négymilliárdot kapnak, a 2,7 milliárdos önrészt a főváros önkormányzata adja.

A rendszer tesztje miatt jártak néhány napig az új szóló Volvo buszok a kőbányai 95-ösön<br>(a külön nem jelölt képek a szerző felvételei)

A projekt megvalósulása lényegesen könnyíti a diszpécserek munkáját is, valós idejű, műholdas követőrendszeren át ellenőrizhetik a budapesti tömegközlekedés összes járművének helyzetét, a felszíni közlekedést egyetlen központból lehet majd irányítani. Ezzel együtt jár a könnyebb forgalomtervezés lehetősége is, a járművek valós idejű követési adatainak felhasználásával megbízhatóbb menetrendeket is lehet tervezni.

Mit tapasztal ebből a rendszerből az utas? A korszerűtlenebb, a forgalomból lassan kikerülő járműveken (Ikarus 260-as és 280-as autóbuszok). a hangos utastájékoztatásban lesznek lényegi változások: a megállókat a Futár egyik elemeként géphang mondja be. Ellenben a nemrég használtan beszerzett MAN trolibuszok és az 1600-as pályaszámcsoportba tartozó hannoveri villamosok már teljes audiovizuális utastájékoztató rendszerrel álltak forgalomba, valamint folyamatban van a telepítés az Ikarus 412 és 435 típusú trolibuszokon, valamint a Ganz csuklós, Tatra T5C5, T5C5K és a TW 6000 villamosokon is.

Futár-kompatibilis kijelző a „legújabb” hannoveri villamosok egyikén

Összesen 263 megállóhely kap korszerű kijelzőket is, amelyek a járatok megállóba érkezésének időpontját mutatják majd, a valós forgalmi helyzet alapján. Ezeket a kijelzőket a forgalmasabb csomópontokba és a járatok fontosabb megállóhelyeire telepítik, üzembe helyezésük májusra várható. A rendszer egyik előképe Budán, a 86-os autóbusz vonalán kísérleti jelleggel már üzemelt, valamint több nagy végállomáson (Örs vezér tere déli oldal, Boráros tér) is találhatunk a járatok pontos indulásáról tájékoztató táblákat. A kijelzők telepítésével együtt újabb harminc csomópontban részesítik majd előnyben a tömegközlekedést.

A Futár kijelzőinek telepítési térképe<br>(forrás: BKK)

Kapcsolódó hírek