Elektromos midibuszokat venne Nyíregyháza is

iho/közút   ·   2015.11.04. 10:32

A november negyedikén megjelent közbeszerzési értesítő szerint Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata hat, plusz opcionálisan hat új elektromos midibuszt vásárolna. A buszbeszerzést az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program (IKOP) keretében valósítaná meg Nyíregyháza.

A tenderkiírás alapján az alacsonypadlós buszokon legalább tizennégy ülőhely kell, hogy legyen, és alkalmasnak kell lenniük legalább harminchárom utas befogadására. Az utastérnek egy kerekesszék számára is helyet kell biztosítani. A legfeljebb tizenkét tonna tömegű járművek hosszúsága 7,5 és 8 méter között lehet. Gyártásuk időpontja nem lehet korábbi a végleges ajánlat benyújtását megelőző egy évnél.

A pályázatra december tizenötödikéig lehet jelentkezni. Az elbírálásnál az ajánlott ár a legjelentősebb tényező. A nyertes pályázónak a szerződés megkötésétől számítva fél éven belül át kell adnia a kocsikat a nyíregyházi önkormányzatnak, továbbá biztosítania kell az üzemeltetésükhöz szükséges töltőoszlopokat, valamint a forgalomba állítástól számított öt évig az alkatrész-ellátást és karbantartást is.

A tenderen indulók között nagy valószínűséggel szerepelni fog az Evopro a hazai gyártású nyolcméteres Modulóval, ami elég jó eséllyel számíthat is a győzelemre.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek