Európa az európai légiipar ellen?

iho   ·   2013.02.19. 19:30
cim

Mint arról beszámoltunk, december negyedikén járt le a határideje a SES alapegységei, a funkcionális légtérblokkok működésbe lépésének, de noha egyes légtérblokkokat létezőnek deklaráltak, a rendszer valójában nem működik.

Az Európai Légitársaságok Szervezete (AEA), valamint a regionális (ERA), diszkont- (ELFAA) és üzleti cégek (EBAA) szervezetei, a légi szállítók nemzetközi szervezetével (IACA) együtt figyelmeztetnek arra, hogy az Európai Bizottság jelenleg dolgozik a Single European Sky (SES) programjához szükséges szabályozáson, ami meghatározza a légiforgalmi irányító szolgáltatók teljesítményét és tarifáit a 2015-2019-es periódusra.

Az aláírók elfogadhatatlannak tartják, hogy a tagállamoknak eddigi az ügyben tanísított gyenge teljesítménye és ugyanezen országok nyomása miatt a Bizottság olyan javaslattal álljon elő, ami a SES alapvető céljainak megvalósítását lehetetlenné teszi.

Az egységes európai égbolt az egyetlen olyan páneurópai projekt, amely megfogható, érzékelhető pozitív fejleményt jelentene a kontinens közlekedésében, a versenyképességben és a környezet védelmében, folytatódik a közlemény. A SES égisze alatt a résztvevő országok úgy kell, hogy légiforgalom teljesítményét növeljék, hogy a funkciónális légtérblokkok rendszerében harmonizálják a szolgáltatásaikat.

Több mint egy évtizede, hogy az Európai Bizottság első ízben fogadta el a SES javaslatát. Azonban azóta is kudarcot vallott valamennyi kezdeményezés, ami a megvalósítást célozta. A megvalósítás most azon múlik, mennyire válik erőteljessé az előkészítés alatt álló új szabályozás, az úgynevezett referencia-időszakra, 2015-2019-re.

A szövetségek vezetői kiemelik: az európai légtérhasználók számára igen komoly aggodalomra ad okot a folyamat elakadása. Ahhoz, hogy az Egységes Európai Égbolt ügyét ismét sínre tegyék, erősebb bizottsági vezetés szükséges, ugyanakkor sokkal nagyobb elszántság a tagállamok körében. A légtérhasnálók szerint az Európai Bizottság mostani javaslatai nem megfelelőek, korrekcióra szorulnak, és ezért a Bizottságnak vissza kell vonnia a tervezetet egy erősebb, a SES céljait valóban megvalósító koncepció érdekében.

Egy másik európai szabályozással kapcsolatos tiltakozásról is értesült az iho/repülés: a légitársaságok szövetsége, az AEA a vegyianyagok regisztrációjával, vizsgálatával és engedélyeztetésével kapcsolatos REACH program tervezett intézkedéseitől félti a repülőgépkarbantartó és javító iparágat.

A probléma lényege, hogy a veszélyesnek minősített kemikáliák kezelését ez a tervezet olyannyira megbonyolítja, hogy az plusz bürokráciával és a beszállítói lánc megbontásával komoly mértékben gátolja a vegyiaanyagokat felhasználó repülőgépszerelő tevékenységeket. Mindeközben, hangsúlyozza az AEA közleménye, maga a repüléskarbantartási iparág a maga hatáskörében már megalkotta a biztonságot szolgáló szabályrendszert. A REACH az Európai Uniónak egy újabb olyan intézkedése, amely gyengíti az európai repülőipar versenyképességét.

Kapcsolódó hírek