Felülvizsgálják a 3-as metró műszaki állapotát

iho/vasút   ·   2012.05.13. 11:00

Tarlós István főpolgármester az index.hu hírportálnak nyilatkozta, a Budapesti Közlekedési Központon keresztül elrendelte a 3-as metró teljes műszaki felülvizsgálatát. A várhatóan több hétig tartó vizsgálat ideje alatt a metrószerelvények maximum 40-50 kilométeres óránkénti sebességgel haladhatnak. A főpolgármester szerint a kék metró jelenlegi állapota több évtizedes mulasztás eredménye. A tavaly a BKK által indított szerelvénycserére és pályafelújítsra vonatkozó pályázat is már 2006-ban aktuális lett volna, döntés azonban még mindig nem született, ott hever a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium asztalán.

Visszafogott tempóban haladhatnak csak a szerelvények a 3-as metró vonalán<br>(fotó: Vörös Attila)

A döntés közvetlen előzménye egy karbantartó által a médiába szétküldött levél, amelyben a metróban uralkodó a tarthatatlan állapotokra hívja fel a figyelmet. Hogy a bajok komolyak, azt a BKV is elismeri. A közlekedési vállalat azonban leszögezi, hogy a metró biztonságos, ez azonban sokszor kompromisszumokkal jár. Ilyen műszaki megkötés a már több ízben bevezetett sebességkorlátozás is.

Kapcsolódó hírek

Vasút Városi vasút

Harminckettő az ötvenegyből

BKK/iho   ·   2026.04.09. 12:00

Újabb CAF-fal bővült a budapesti villamosflotta. A 2288-as pályaszámú jármű a műszaki vizsgálatok, az ajtók alapos ellenőrzése, valamint az előírt próbafutások teljesítését követően kezdhette meg a munkát.

Vasút Városi vasút

Újabb nagy kötöttpályás fejlesztéseket készít elő a BKK

BKK/iho   ·   2026.04.07. 15:00

A Budafoki úti villamos, a Pacsirtamező utcai villamos, valamint az M1-es metró korszerűsítésének és meghosszabbításának célja, hogy Budapest közösségi közlekedése a város fenntartható fejlődését szolgálva időben és kényelemben is versenyképes alternatívát nyújtson az egyéni gépjármű-közlekedéshez képest.