Hat százalékkal nőtt a MÁV-Start nemzetközi utasainak száma 2019-ben

iho/vasút   ·   2020.01.16. 18:00
400px_etkezokocsi

A nemzetközi vasúti forgalom kiszolgálása és a MÁV-Start versenyképességének megőrzése érdekében folyamatosan fejlődnek, bővülnek a fedélzeti szolgáltatások, és az elektronikus jegyvásárlás további kiterjesztése is napirenden van. Ennek is köszönhető, hogy a nemzetközi vasúti utasforgalom évek óta folyamatosan nő. A vasúttársaságok közötti 2019-es elszámolás, utazási adatok összesítése folyamatban van. A már meglévő információk szerint nemzetközi utasforgalomban több mint hárommillióan utaztak tavaly, ami az egy évvel korábbihoz képest több mint hat százalékos növekedést jelent, a menetdíjbevétel pedig meghaladta a tizenkétmilliárd forintot, ami tizenhat százalékos emelkedés.

Tavaly Erdélybe, Székelyföldre könnyebb és kényelmesebb lett az utazás; emellett Nyugat-Európa felé és a nyári időszakban az adriai tengerpartra is bővült hazánkból az eljutási lehetőségek száma. A legnépszerűbb célország Ausztria, ide az előző évhez képest négy százalékkal többen, 965 ezren utaztak. A legnépszerűbb éjszakai úti cél pedig Zürich a MÁV-Start kínálatából. A legdinamikusabban az Ukrajnába irányuló személyszállítás nőtt: a Kárpátaljára közlekedő vonatokon  2019 első három negyedévében 194 ezren utaztak, hatvannégy százalékkal többen, mint egy évvel korábban, a menetdíjbevétel pedig duplájára emelkedett. Szintén átlagon felül, tizenkét-tizenhárom százalékkal bővült az Erdélybe és Németországba utazók száma is. 2019 első kilenc hónapjában háló- és fekvőhelyes kocsiban közel százhetvenezren utaztak.

2019-ben is nőtt az utasszám a MÁV-Start nemzetközi járatain (fotók: MÁV-Start Zrt.)

Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) miniszterhelyettese sajtótájékoztatón elmondta: a kormány és az ITM stratégiai célnak tekinti a vasúti személy- és áruszállítási szolgáltatások színvonalának, hatékonyságának javítását. Arra törekednek, hogy az egyre versenyképesebb vasút a buszközlekedéssel összehangolva kielégítő szolgáltatást kínáljon a közösségi közlekedésben. Ennek érdekében 2010 óta, egy évtized alatt több mint ezerháromszázmilliárd forintból valósultak meg uniós társfinanszírozású vasúti projektek. A 2024-ig tartó időszakban is mintegy száznyolcvanmilliárd forintot fordítanak a már befejezett, kivitelezés alatt álló vagy előkészületben lévő vasúti beruházásokra.

Homolya Róbert, a MÁV elnök-vezérigazgatója örömét fejezte ki, sok pozitív visszhangot kapott a vasúttársaság, hogy több járat is étkezőkocsis szolgáltatással bővült tavaly. Nyáron debütált az étkezőkocsis Balaton Expressz, míg a Budapest–Bécs vonalon, illetve a brassói Corona Intercityn ősszel vezették be újra az étkezőkocsi-szolgáltatást. Erre a járatra nagy hangsúlyt fektetnek, mivel a határon túli magyarság és az odalátogató rokonság körében is keresett és jelentős számban igénybe vett járatról van szó. Terveik szerint az öt kocsiból álló Corona IC a határon túli, elsősorban az erdélyi és székelyföldi kínálat „zászlósvonata” lehet a jövőben.

Megújultak a fedélzeti vendéglátási szolgáltatások is több vonalon. A Budapest–Bécs, a Budapest–Brassó és a Bécs–Budapest–Nagyvárad–Kolozsvár útvonalon közlekedő vonatokon a MÁV-Start 2019 szeptembere óta étkezőkocsikat közlekedtet, amikben a szolgáltatást igénybe vevők igényeihez igazodó áron fogyaszthatók a mai kor trendjeinek megfelelő ételek és italok. Utóbbi vonat a 2019. decemberi menetrendváltástól közvetlen kocsikat is továbbít Debrecenen át Szatmárnémetibe is.

Visszatértek az étkezőkocsik egyes nemzetközi járatokra

Magyarország és Erdély, kiemelten Székelyföld közötti átszállásmentes eljutást nyújtó éjszakai vonat, a Budapestről Kolozsváron és Csíkszeredán keresztül Brassóba közlekedő Corona Intercity szolgáltatásfejlesztése több lépcsőben, 2020 végéig valósul meg. Első lépésként ősztől ebben a vonatban is közlekedik étkezőkocsi, a tavaly decemberi menetrendváltástól pedig a hálókocsi is klimatizált, korszerűbb jármű lett. A vonat utasai a háló- és fekvőhelyes kocsikban reggelit is kapnak.

A Budapest és Bécs között közlekedő nemzetközi vonatok szolgáltatási színvonalának javítására jelentős hangsúlyt helyeztek. 2019 őszétől a bécsi eurocity-vonatokban már többségében frissen korszerűsített, megújult külső és belső megjelenésű ülőhelyes kocsik vannak. A járműállomány fejlesztésén túlmenően a fedélzeti szolgáltatásokat is javítja a vasúttársaság: ezen a viszonylaton álltak forgalomba először az új koncepció alapján üzemeltetett étkezőkocsik. A kor követelményeinek megfelelő, az online megvásárolható elektronikus nemzetközi menetjegy bevezetése is itt várható 2020 tavaszán.

A MÁV-Start minden évben június közepétől szeptember elejéig közvetlen éjszakai vonatokat közlekedtet az Adria horvát és szlovén partszakaszának kedvelt üdülőhelyeire: Splitbe, Fiuméba és Koperbe. A vonatokról kedvező átszállási lehetőség nyílik Pula és Trieszt felé is. A tengerpartra tartó éjszakai vonatok háló- és fekvőhelyes kocsikat is továbbítanak, így kényelmesen lehet utazni; ezeket a kocsikat egyre növekvő számban veszik igénybe. Az éjszakai kocsikban 2017-ben 14 ezer 700, 2018-ban 18 ezer 900 utas választotta a tengerhez jutáshoz a vasutat, majd 2019-re a növekedés folytatódott: a nyári szezon alatt csaknem húszezren utaztak így az Adriára.

 

Belföldön is nőtt az utasszám

Országhatáron belül 2019-ben közel 138 millióan utaztak a MÁV-Start járatain. A vonalak többségén nőtt a forgalom az előző évhez képest. Legnagyobb arányban, huszonkét és fél százalékkal, 710 ezer utazással a 2-es számú Budapest–Esztergom vonalon nőtt, melynek okai között a vonal villamosítása, a menetidő csökkenése és a Flirt motorvonatok forgalomba állítása egyaránt szerepel. A 2-es vonalétól nem sokkal marad el a Budapest–Kunszentmiklós-Tass (150a) huszonegy, valamint az 1-es vonal Budapest–Tatabánya szakaszának tizenhat százalékos növekedése sem. Előbbin 317 ezerrel, utóbbin több mint hatszázezerrel nőtt az utazások száma. A székesfehérvári vonal (30a) elővárosi és távolsági szakaszán egyaránt eléri a növekedés a háromszázhúszezer utazást.

Az utasok számának növekedése – kivéve a hatvani vonalat (80a), ahol jelenleg is zajlanak a felújítási munkálatok – több, az utasok számára kedvező, már befejezett fejlesztésre vezethető vissza: pályafelújítás, ehhez kapcsolódóan menetidő-csökkenés, korszerű motorvonatok forgalomba állítása, de ide sorolhatjuk a több év után 2019 nyarán a Balaton déli partján újra közlekedő étkezőkocsik forgalomba állítását is. A menetrendi és szolgáltatási fejlesztéseknek (több IC-kocsi, a déli parton étkezőkocsi) köszönhetően 2019 nyarán százhúszezer fővel, hét és fél százalékkal nőtt meg balatoni vasútvonalak forgalma.

Szintén a 2019-es év nagy változása volt a jegyvásárlási szokások átalakulása. A MÁV applikáció mint önálló értékesítési csatorna előretörése összevethető azzal a növekedéssel, melyet az internetes jegyvásárlás, illetve ahhoz kapcsolódóan az e-vonatjegyek értek el. Tavaly közel 4,6 millió belföldi vasúti menetjegyet, bérletet és felárat vásároltak az utasok a MÁV alkalmazáson keresztül. Jellemző az applikáció népszerűségének növekedésére, hogy míg tavaly januárban 4,2 százalék volt a MÁV app aránya az eladott jegyek számából, addig decemberre ez kilenc és fél százalékra, azaz több mint a duplájára nőtt egy év alatt. Ezen belül az értékesített jegyek száma 2019 utolsó negyedévében megháromszorozódott az egy évvel korábbi adatokhoz képest. A további fejlesztéseknek köszönhetően 2020 első felétől lehetőség lesz menetjegyet váltani a felszállási állomástól a menetrend szerinti indulási idejénél később induló vonatra is az alkalmazáson keresztül.

(X)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek