Kinek kell a végállomás?
Zugliget, na de végállomás és lóvasút? Ez a három kifejezés nehezen fér össze a mai ifjak, sőt, középkorúak fejében. Odáig a legtöbben eljutnak, hogy valaha (1977-ig) villamossal lehetett kirándulni, libegőzni járni, de az a villamosvégállomás egy másik volt, mint amiről alább szó lesz. Sokan azt sem tudják, hogy a legelső zugligeti lóvasútra már 1840-ben megszülettek a tervek.
Valóság csak (a pesti oldal jó példája után) az 1867-ben, a Kiegyezés évében megalakult Budai Közúti Vaspálya Társaság (BKVT) lett az álmokból. Ekkor már kezdték felfedezni a budai hegyeket a kirándulók, üdülni vágyók is. A legelső lóvasút az Élelemtár (ma Bem) térről indult 1868. június 30-án, ám már az első évben téli üzemszünetet kellett elrendelni. 1870-ben viszont már felépült a mai Szépilona kocsiszín elődje, akkor még természetesen a szín mellett istállókkal, és a lovak ellátásához szükséges egyéb épületekkel. 1878-ban a budai és a pesti lóvasúttársaság egyesült Budapesti Közúti Vaspálya Társaság néven, a budaiak rövidítését (BKVT) a vitték tovább.
A jámbor igavonók fölött azonban lassan eljárt az idő. 1887-ben a Balázs Mór vezette konkurens társaság (a későbbi BVVV) elindította első villamosvonalát a fővárosban. A BKVT 1895-ben kapta meg az engedélyt a lóvasúti hálózat villamosítására, Zugliget felé az utolsó paripa 1896. szeptember 14-én kocogott fel, onnantól a barna villamoskocsiké lett a főszerep.
A régi lóvasúti végállomás a villamos 1903-as hosszabbításig üzemelt eredeti funkciójában, a legutóbbi ideig köztulajdonban (városi, kerületi önkormányzat) volt. Megóvásáért, hasznosításáért már a hetvenes évek végén Unokáink sem fogják látni című műsorában Ráday Mihály is felemelte a szavát. A XII. kerületi önkormányzat most áruba bocsátja, mivel bérlőt nem talált az épületre. Csak remélni tudjuk, hogy nem a zöldövezeti telek, hanem valóban a műemlék épület (amit rossz esetben „véletlenül” bontanak le) kell a vásárlónak.
