Kolozsvár: a lengyel gyártó itt is letette névjegyét

Kora hajnalban még fáradt az ember, de nincs mit tenni, ha ekkor van vonat, hát ekkor van, így aztán el is döcögtünk a TFC (Transferoviar Călători) magánvállalat egyik személyvonatával, amely tisztaságban és színvonalban is felülmúlja a román államvasutakat.

Bő három és fél órányi vonatozás után érkeztünk meg a kincses városba, ahol rögtön az új PESA Swinget leste szemünk, és egy kis várakozás után akadt is jónéhány. Először azonban csak kívülről fotóztunk, majd séta közben kattintgattunk, ami jött, nem menekült a fényképezőgép elől.

Nagy örömünkre a következő megállóban állva észrevettük, hogy éppen közeledik egy másik lengyel gyönyörűség, erre már felszálltunk. A szakavatott villamosbarát könnyűszerrel megállapíthatja, hogy egy igen jónak mondható konstrukcióról van szó, nemhiába Szeged városa is a lengyel gyártót választotta, a német vasutakról nem is beszélve, amely a közelmúltban szintén PESA motorvonatokat rendelt.

Ámde térjünk vissza a villamosokhoz: Kolozsvár lakói villamossal csak 1987 novembere óta közlekedhetnek, és napjainkban sem ez a fő közlekedési eszköz a kincses városban. A hazai gyártású Timiş villamoskocsikat követték később a Berlinből, majd Potsdamból használtan vásárolt Tatra KT4-esek – a potsdamiakból még most is közlekedik jónéhány. A PESA Swing érkezésével azonban a berlini csuklósok gyakorlatilag kiszorultak, így most a lengyel gyönyörűségek mellett szinte kizárólag csak potsdami eredetű KT4-est látni Kolozsvár utcáin.

Nagyváradi lévén, amint felszálltam az új Swingre, egyből hasonlóságokat és különbségeket kerestem közte, és a nálunk már 2008 óta üzemelő Siemens ULF között. Kellemes csalódást okozott ez a lengyel konstrukció, ugyanis tágasabbnak, barátságosabbnak, modernebbnek mutatkozott, a teljesen sima, szinte hangtalan futásról nem is beszélve (igaz, ehhez átfogó pályafelújítás is kellett). Úgy hiszem, Kolozsvár jól döntött e villamosok vásárlásakor, a kérdés csak az, hogy mennyi ideig maradnak majd épségben, hiszen félő, hogy rongálások áldozatául esnek éppen úgy, mint nagyon sok más villamoskocsi.

Egyetlen negatív esemény árnyékolta be ezt a kolozsvári látogatást, éspedig az, hogy a különféle hisztériák után most az a legújabb köztörvényes bűnözési fajta, ha villamosokat akar fotózni az ember. Hiába egyeztettünk előre a helyi tömegközlekedési vállalat vezetőjével, a Monostor negyedben található hurokvágánynál a portás nem engedett minket fotózni, mi több, ki lettünk dobva onnan. Nehéz a villamosbarát élete, ha olyanokkal kell szembesülnie, akik a világ közepének gondolják magukat. Ám az élet megy tovább, és reméljük, legközelebb több sikerrel járunk. Egy szép és tartalmas villamosos élményt tudhatunk magunk mögött, amelynek végén föltettem magamban a kérdést, mi lenne, ha ezeket a tujákat Nagyváradon is láthatnánk egyszer? Nem volna rossz megoldás, annyi biztos.