Kondoros és Békéscsaba között is épül az M44

iho/közút   ·   2018.03.23. 16:15
400px_m44_ujabb

Az M44 Kondoros és Békéscsaba közötti, 17,6 kilométer hosszú szakasza kétszer két sávos gyorsforgalmi útként épül meg, száztíz kilométer per órás sebességre. Jelenleg lőszermentesítési munkák zajlanak, továbbá a szállítóutakat és a felvonulási területeket alakítják ki. A napokban megkezdődnek a régészeti feltárások, valamint a műtárgyaknál a próbacölöpözési munkák. A nagytömegű földmunkák az időjárás függvényében várhatóan néhány héten belül megkezdődhetnek. A fejlesztés a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízásából, a Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt. (NIF) beruházásában, hazai forrásból valósul meg. A kivitelezés nyertese a Duna Aszfalt Kft. A kivitelezés nettó összege 41 milliárd 390 millió forint.

Munkagép dolgozik az épülő M44-es gyorsforgalmi út nyomvonalán Csabacsűd közelében. Az út Nagykőröstől kiindulva az M5-ös autópályát fogja összekötni Békéscsabával, majd később folytatódhat a román határ felé (fotó: MTI/Rosta Tibor)

A projekt három részre osztva halad. A főpálya első egy kilométeres részén, az „A” szakaszon a tervezettnél hamarabb, várhatóan 2019 negyedik negyedévéig befejeződnek a munkálatok a megelőző Tiszakürt–Kondoros szakasz 44-es főútra történő visszakötése miatt.  Ezzel együtt megtörténik a 44-es főút korrekciója másfél kilométer hosszon, az M44 felett különszintű átvezetéssel. Ezen felül 1,4 kilométer párhuzamos földút épül, továbbá kiváltják a hírközlési hálózatot és az elektromos légvezetéket.

A „B” szakasz egy 16,6 kilométeres, új nyomvonalon vezetett, kétszer két sávos rész. A fejlesztés részeként a 4644-es utat átvezetik egy kilométer hosszon az M44 felett, körforgalmú csomópont építésével átalakítják a 44-es és a 47-es főutak közös szakaszát, négy földutat vezetnek át felüljáróval az M44 felett, összesen 1,7 kilométer hosszban. Békéscsaba térségében a Csabai-csatorna felett felüljárón halad majd át a gyorsforgalmi út. Épül továbbá huszonnégy párhuzamos földútszakasz is, összesen tizenkét kilométer hosszban, Kétsoprony térségében egy pár egyszerű pihenő is létesül, továbbá sor kerül az ivóvízvezeték, gázvezeték, kis-, közép-, nagyfeszültségű légvezeték, hírközlési hálózatok kiváltására és védelembe helyezésére. A szakasz várható befejezése 2020 második negyedév.

Az M44-es gyorsforgalmi út Kecskemét és Békéscsaba között épül ki több szakaszban, bekapcsolva a békési megyeszékhelyt a gyorsforgalmi úthálózatba (forrás: NIF Zrt.)

A „C” szakaszban a Fürjesi különszintű csomópont kialakítása történik meg a 44-es főúthoz egy körforgalmú csomóponttal kapcsolódva. A felhajtó ág az M44 felett lesz átvezetve. A munkálatok, így a teljes Kondoros–Békéscsaba szakasz várhatóan 2021 első negyedévére készülhet el.

A kormány 2500 milliárd forintot fordít közútfejlesztésre, nagyobb részben hazai költségvetési forrásból. 2024-re a gyorsforgalmi úthálózat hossza Magyarországon eléri a kétezer kilométert, ezzel felzárkózunk az európai élmezőnyhöz. Kiemelten fontos a biztonságos közlekedés megteremtése, mivel a gyorsforgalmi utakon más úttípusokhoz képest jelentősen kevesebb baleset történik. Az M44-es út kiépítése fontos mérföldkő a kelet–nyugat irányú, Budapestet elkerülő gyorsforgalmi összeköttetés megvalósításában is. Az M44-es megvalósulásával Békéscsaba bekapcsolódik az ország vérkeringésébe, a beruházásnak köszönhetően negyvenöt perccel csökken a Budapest és Békéscsaba közötti menetidő.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Nagyvasút Vasút

Szintet lép az Alstom

iho.hu   ·   2024.04.14. 17:00

Hozzávetőlegesen hatmilliárd forintos fejlesztési programmal növeli gyártási kapacitásait az Alstom vasúti forgóvázkereteket előállító gyára Mátranovákon.