Még több közterület-felügyelő

iho/közút   ·   2012.12.27. 14:25

A 2011 elején Budapest Főváros Közterület-felügyeletével megkezdett együttműködésünk nyomán a közterület-felügyelők bevonása a jegy- és bérletellenőrzésbe jelentősen javította az ellenőrzés hatékonyságát, illetve a menetdíj- és pótdíjbevételek növekedését is eredményezte. A menetdíjbevételek megőrzése, illetve növelése továbbra is kiemelt cél, ezért ennek elérése érdekében a jegyellenőrzés hatékonyságát segítő közterület-felügyelői létszám 2013. január 1-jétől tovább bővül.

A létszámbővítés eredményeként a BKK növelni tudja azon ellenőri csoportok számát, amelyek munkáját hatósági jogkörrel rendelkező közterület-felügyelők segítik.

A közterület-felügyelet ellenőrzésekben történő – eddigieknél kiterjedtebb – részvételének célja, hogy a jelenleg még jogosulatlanul utazók megvegyék a jegyeket, illetve bérleteket. A hivatalos személyek tömegközlekedési jegyellenőrzésben való közreműködése hozzájárul a bliccelés visszaszorításához, a BKK jelenlegi menetdíjbevételeinek megőrzéséhez. Mivel a közterület-felügyelő hivatalos személy, ezért hatósági jogosultsággal szólíthatja fel az utast a személyazonosságának igazolására, így az érvényes menetjegy vagy bérlet nélkül utazók kiszűrése és a pótdíjak beszedése egyszerűbb és hatékonyabb lehet. Emellett a közterület-felügyelők bevonása nagyban hozzájárul a BKK jegyellenőreinek személyi védelméhez, valamint az utasok biztonságérzetének növeléséhez, hiszen felléphetnek a zsebtolvajokkal, illetve a rongálókkal, randalírozókkal szemben is. A felügyelők a BKK ellenőreivel szemben elkövetett támadások visszaszorítását, illetve a hivatalos eljárások sikerét is elősegítik.

A 2011 óta tartó együttműködés során a közterület-felügyelővel kiegészült csapatok 100 ezer ellenőrzésre vetítve 253%-kal több helyszíni pótdíjat szedtek be, 45%-kal több bliccelő utast pótdíjaztak utólagosan hivatalos okmány vagy rendőrségi adatlekérés alapján, 99,7%-kal kevesebb utast pótdíjaztak bemondás alapján fölvett adatok alapján, 98,3%-kal kevesebb utas távozott intézkedés nélkül. A bliccelő utasok többsége önként együttműködik az ellenőrökkel, az önkéntesen együtt nem működők teszik szükségessé közterület-felügyelők bevonását.

A Közterület-felügyelet és a BKK, illetve korábban a BKV együttműködésének pótdíjazási hatékonyságjavulási tapasztalatain túl egyértelműen látszik az ellenőrzés hatékonyságának fokozódása a bevételek növekedésében is. A 2011. évi 50,1 milliárd forint menetdíj-bevételi tervet mintegy 2,35%-kal, 1,14 milliárd forinttal teljesítette túl a BKV, míg a 2012. január-április között a BKV 17,7 milliárd forint menetdíj-bevételi tervét 1,9%-kal, míg a BKK 2012. május-október között tervezett 25,4 milliárd forint menetdíj-bevételét 2%-kal haladta meg.

Kapcsolódó hírek