Meghosszabbítják a fogaskerekűt

MTI   ·   2012.10.08. 16:15

A hivatásforgalomban jelenleg kevesen használják a fogaskerekűt, mivel a vonal sem hálózati kapcsolatában, sem menetidejében nem valódi alternatívája a térségben közlekedő 21 és 21A jelű autóbuszoknak. A BKK szerint a fogaskerekű vasút versenyképességének javításához fel kell újítani a pályát és a biztosítóberendezéseket, és mindkét irányban meg kell hosszabbítani a vonalat: a jövőbeni végállomás a Széll Kálmán téren, illetve a Normafánál lenne. A társaság szükségesnek tartja a 40 éves járművek cseréjét is, a tervek szerint olyan vonatok futnának itt, amelyek a villamossíneken is tudnak közlekedni.

A közlekedési központ 25 millió forintot kapott a fejlesztés tanulmánytervének részleges elkészítésére, ebből egyebek mellett kijelölik az új nyomvonalat és a végállomásokat, megvizsgálják a bekötési lehetőségeket és megtervezik az alacsony peronokat, valamint azok gyalogoskapcsolatait.

A Széll Kálmán tér folyamatban lévő rekonstrukciója során kialakítják a fogaskerekű leendő végállomását. Váczi János (Fidesz–KDNP), a XII. kerület alpolgármestere arról számolt be, hogy a képviselő-testület tavaly decemberben módosította a kerületi városrendezési és építési szabályzatot, valamint a kerületi szabályozási tervet a meghosszabbítást érintő területekre; nemrég pedig változtatási tilalmat rendeltek el, hogy segítsék a fejlesztést. Az alpolgármester elmondta, hogy a mostani alsó állomás megszüntetésével felszabadulhat a szervizépület és nőhet a zöldfelületek aránya. Fent a Rege úton keresztül csatlakozhatna a fogaskerekű a gyerekvasút végállomásához, és egészen a Normafa parkolóig járna - tette hozzá, jelezve: így ténylegesen bekapcsolódna a jármű a közösségi közlekedésbe.

Az MTI megkereste az ügyben az LMP kerületi képviselőjét, Sipos Pétert is, aki ellenvéleményének adott hangot a beruházás kapcsán. Azt mondta, noha a fogaskerekű meghosszabbításának terve pártja budapesti programjában is szerepelt, ő más véleményen van, amit meg fog vitatni párttársaival. Úgy véli: a beruházás nem érné meg és zöldterületek is sérülnének, helyette inkább a gyalogosterületek fejlesztését tartja indokoltnak.

Kapcsolódó hírek

Közút Vasút Autóbuszközlekedés Városi vasút

Így közlekedhetünk augusztus 20-án a fővárosban

BKK/iho   ·   2025.08.18. 18:00

A nemzeti ünnephez kapcsolódó állami rendezvények miatt a fővárosban több belvárosi helyen kell forgalomkorlátozásra és lezárásokra készülni. A tűzijáték miatt 19 órától a Margit híd és a Szabadság híd közötti területen lezárják a hidakat, a rakpartokat és a környező utcákat. Mindezek érintik a közösségi közlekedést is.