Négysoros vagy hősköltemény? Mi lehet Budapest az Orbán-irodalomban?

iho/vasút   ·   2016.01.13. 13:09

A Népszabadság újságírójának, Csuhaj Ildikónak ma megjelent írása szerint Orbán Viktor így fogadta Tarlós Istvánt még tavaly karácsony előtt: „Főpolgármester úr, számomra a főváros nem finanszírozási, hanem »irodalmi kérdés«.” Azaz gyorsan eldőlt, nem kap plusz pénzt Budapest. A szerző forrásaira hivatkozva azt is írta, Tarlós eleve sértetten ment decemberi találkozóra „miután szentpétervári látogatása alatt az Országgyűlés egy törvénymódosítással eldöntötte, a főváros a kerületek rovására másfél százalékponttal nagyobb részt, 52,5 százalékot kap az iparűzési adóból, de a több mint 100 milliárdos éves tételt a tömegközlekedés finanszírozására kell fordítania.”

Az irodalmi kijelentésnek ráadásul fültanúi is lehettek, Kocsis Máténak és Rogán Antalnak is „éppen akkor volt arrafelé dolga”, amikor a főpolgármestert fogadta a miniszterelnök. A laphoz az is eljutott, „a kormány paradigmaváltást akar a főváros és a budapesti tömegközlekedés finanszírozásában. Tarlóstól átfogó koncepciót várnak, és rajta követelik a BKV racionalizálását, amelynek keretében jegyárakat is lehet részlegesen emelni. Szerintük járatokat is lehet ritkítani (akár tíz százalékkal is), és a 4-es metró vonalával párhuzamos buszközlekedést is érdemes megszüntetni. Az is feltételezhető, hogy a közlekedési cég több mint 1100 fős apparátusában van legalább 400 felesleges ember.”

A jelek szerint Tarlós jó esetben is kapufát lőtt azzal, amikor a HÉV és a Volánbusz járatainak a megállításával próbálta kicsikarni a többlettámogatást. A nol.hu-hoz közelálló kormányzati forrás arról is beszélt, akár az egész BKV-t is átveszi az állam, ha ez szükséges és attól sem rezeltek be, hogy a főpolgármester február 17-én fölmondja a BKK megállapodását a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal (NFM) – ezt később Budapest „finomította”. Közben kedden Tarlós István már arról adott ki közleményt, kirúgná a tárca BKV-felelősét, mert „az olyan mértékű tájékozatlanságot tanúsított a kérdésben, hogy csak ez a lépés lenne logikus.” Pedig állítólag az NFM, mindössze azt jegyezte meg halkan, amiről korábban mi is írtunk, 2022-ig a főváros az „illetékes” a HÉV és a Volánbusz forgalmának fenntartásában.

Itt tart most az irodalom. Nagyon úgy néz ki, koppintják Sebeők János Hisztériumjáték című kötetét.

* * *

Indóház Online – Hivatlan oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a holdon, a síneken vagy a sínek mellett, a tűzön vagy a vízen történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Közlekedésfejlesztés Smart City

Gyerünk a rakpartra le!

BKK/iho   ·   2024.03.28. 19:20

Az ünnepi hosszú hétvégén, március 29-én reggeltől április 1-jén estig ismét megnyílik a Pesti alsó rakpart a mozogni és kikapcsolódni vágyók előtt a Margit híd és az Erzsébet híd közelében lévő Irányi utcai lehajtó között.