Nyár végéig búcsúzhatunk Dél-Buda villamosaitól

iho   ·   2016.06.13. 11:15
00kicsi

A Bartók Béla út villamospályáját tizennégy éve, 2002 nyarán építették át, a 4-es metró beruházásához kapcsolódva. Többek között ekkor épült át a Szent Gellért tér – azóta is vitatott – vágánykapcsolata, újra szélső megállóperont kapott a Bertalan Lajos utcai (ma Gárdonyi tér) megállóhely. A Fehérvári úti villamospálya utolsó korszerűsítése szintén az ezredforduló táján zajlott.

Időközben – 2014-ben – hosszú várakozás után átadták a 4-es metrót, 2016 márciusában a Budai Fonódó teljes hálózatán is elindultak a villamosok, az 1-es villamos dél-budai hosszabbítása is elkészült végre-valahára. Ezen beruházások utolsó elemei közé tartozik Budafok kocsiszín átépítése és a Fehérvári úti rekonstrukció. Emlékeztetőül: a hajdan HÉV-pályának épült vonal utoljára a hetvenes évek elején „lényegült át”, amikor a Körtér és Albertfalva kitérő között az úttest két széléről középre helyezték a vágányokat. Ennek a közös, HÉV-villamos rendszernek a maradványa Albertfalva kitérő is, ami most megszűnik, egyszerű vágánykapcsolat épül helyette, a legutoljára a 18-as villamosok végállomási fordítására használt csonkavágány jelentőségét veszítette. Szintén elavult és leromlott állapotú a budafoki Városház téri végállomás, a Fonódó üzembe helyezése óta immár két viszonylatnak (47-es, 56-os) otthont adó állomás is korszerűsítésre szorul.

Albertfalva kitérő búcsúzik – a képen egy 2012-es nosztalgiamenet (fotók: Kemsei Zoltán)

Lássuk a munkákat tételesen: a Bartók Béla úton a Szent Gellért tér és a Móricz Zsigmond körtér között teljesen felújítják a villamospályát, ezzel együtt a Szabadság hidat is lezárják mind a közúti, mind pedig a villamosforgalom elől. A Fehérvári úton és a Savoya parknál átépítik a megállóperonokat, Albertfalva kitérőnél megszűnik az eddigi visszafogó csonkavágány, Budafok kocsiszín előtt a remiz felújításához kapcsolódó, új vágányokat fektetnek, a Városház téren cserélik a paneleket.

A Gárdonyi térnél a villamosok helyett a 7-es buszok állnak meg augusztus végéig

A munkák június 16-án, csütörtökön üzemkezdetkor indulnak, és egész nyáron, augusztus 28-áig tartanak. Nem közlekedik ez idő alatt a 41-es, 47-es, 48-as, 49-es és az 56-os villamos. A 17-es Bécsi út/Vörösvári út–Móricz Zsigmond körtér/Villányi út, a 19-es Bécsi út/Vörösvári út–Rudas gyógyfürdő, az 56A Hűvösvölgy–Rudas gyógyfürdő, a 61-es Hűvösvölgy–Móricz Zsigmond körtér/Villányi út között jár. Több pótlóbusz-viszonylatot indítanak: a 17-es Móricz Zsigmond körtér–Savoya park, a 41-es Móricz Zsigmond körtér–kamaraerdei Ifjúsági Park, a 47-es Deák Ferenc tér–Budafok, Városház tér, a 48-as Deák Ferenc tér–Fővám tér, a 49-es Deák Ferenc tér–kelenföld vasútállomás között közlekedik. Sűrítik a 4-es metrót, a 7-es buszok megállnak a Gárdonyi téren, a 83-as troliknak ideiglenes megállóhelyet létesítenek a Corvinus Egyetem Duna felőli oldalán. A Szabadság híd lezárása miatt a 47-es és a 49-es pótlóbuszok az Astoria–Kossuth Lajos utca–Erzsébet híd–Szent Gellért rakpart útvonalon közlekednek.

A részletes menetrendeket a BKK honlapján olvashatjuk.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk! Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső idén újra elinduló Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek