Óriásgép kényszerleszállása: a fan-fokozat elszállt

iho   ·   2017.10.03. 11:15
cim

A személyzettel együtt 520-an voltak az Air France óriásgépén, amely, mint beszámoltunk róla, a Párizs–Los Angeles járatot repülve szombaton került bajba Grönland fölött. A jobb külső, négyes hajtómű sérüléseiről az akkori híradások nem voltak teljesen egyértelműek, akkor annyi volt a lényeg, hogy a gép baj nélkül landolt a kelet-kanadai Goose Bay repülőtéren, és az incidens során nem sérült meg senki.

Az újabban napvilágra került fotók és részletek mostanra egyértelművé tették, egyáltalán nem csak a hajtómű burkolatának széteséséről van szó: a beömlő és a burkolat sérülését a hajtóműről leszakadt, nagy átmérőjű első ventilátor-fokozat okozta, amely a már a földön készült képek tanúsága szerint teljesen hiányzik a hajtóműről, és leszakadásakor komolyan károsította a hajtóművet tartó pilont és nyomot hagyott a szárnyon, a belépőélen is. Ezt a légitársaság is megerősítette, közleménye szerint a négy centi híján három méter átmérőjű fan-fokozat tört le a hajtómű elejéről.

Goose Bay, egy ritka vendég, de nem önszántából... (fotó: Twitter)

Több internetes hozzászóló nagyon komoly szerencsének minősítette, hogy a szétrepülő darabok nem okoztak olyan sérüléseket, mint 2010-ben az emlékezetes Qantas-incidens során, amikor egy 380-ason egy (más típusú) hajtómű „forró” szekciójában történt robbanás miatt szétrepülő darabok károsították a hidraulika-vezetékeket és más rendszereket is. Az is szerencsés fejlemény, hogy a darabok nem csapódtak a törzsbe és nem okoztak dekompressziót.

Hogy mi okozta a hatalmas, huszonnégy ívelt lapáttal szerelt ventilátor-fokozat törését, azt egyelőre csak feltételezik szakértők, egyikük szerint a legvalószínűbb, hogy a lapátokat tartó tárcsa tört el, és az ilyen töréseket általában anyagfáradásos repedések előzik meg, amelyeket a karbantartások során észlelni kellene. A légitársaság mindenesetre figyelmeztetést adott közre mindazoknak az üzemeltetőknek, amelyek ugyanazt a hajtóműtípust, az Engine Alliance GP7200-asát használják. Az ismertetések szerint a kérdéses titániumlapátos fan-fokozatot a Pratt & Whitney készíti. A francia társaságon kívül ilyen hajtóművel szerelték az Etihad, a Qatar és a Korean A380-asait, az Emirates majd százötven óriásgépe közül kilencven repül ezzel.

A ventilátor-fokozat, majd három méter átmérőjű, titániumból készült (fotó: Engine Alliance)

A kényszerleszállás rádióforgalmazásának érdekes részlete volt, hogy a gép hetven tonna üzemanyaggal szállt le Goose Bay 26-os pályáján, ahol természetesen akkor már a repülőtéri tűzoltók fogadták, illetve más járművek segítségével szedték össze a pályáról a földet érés pontjától szétszóródott további hajtómű-darabokat.

A gép utasait a kényszerleszállás óta két másik géppel repültették tovább Goose Bay-ből: egy 737-es Winnipegen át vitte őket Los Angelesbe, egy 777-300-as pedig Atlantába, ahonnan az Air France SkyTeam-partnere, a Delta szervezte a továbbutazásukat.

Mindeközben megkezdődött az azóta is a figyelem középpontjában álló esemény kivizsgálása, de a jelek szerint érdekes huzavona alakult ki arról, hogy ki, illetve melyik cég vagy szerv delegáltjai vezessék az eljárást. Természetesen az érintett légitársaság, a hajtómű gyártója és az Airbus képviselője, illetve a gyártó országok: a hajtómű részéről az Egyesült Államok és a gép gyártásának helyszíne szerint Franciaország is a kanadai repülőtéren vizsgálja az ügyet. A kényszerleszállás Kanadában történt, tehát az ottani hatóság is illetékesnek tudja magát.

De ugyanilyen jogon vehetne részt Dánia a folyamatban, ugyanis Grönland Dániához tartozik, és ebben a légtérben történt maga az esemény, a hajtómű súlyos sérülése, és gyaníthatóan valahol Grönland fagyos felszínén kellene megtalálni magát a főbűnöst, a letört ventilátor-fokozatot is.

Eddig még nem adtak hírt arról sem, mi lesz a géppel: a sérült hajtómű leszerelése is hatalmas munka, a szerkezet 6,7 tonnát nyom. Mint beszámoltunk róla, év elején a Swiss hajtott végre sikeres hajtóműcserét a fagyos Iqaluit repülőterén az egyik 777-esén, de most jelentősen bonyolítja a helyzetet, hogy a hajtóművet tartó pilon és kismértékben, de maga a szárny is sérült.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.