Orosz A321-es katasztrófája Egyiptomban

MTI/iho   ·   2015.10.31. 09:43
kolavia0

Egyetlen túlélője sincs a Sínai-félszigeten szombaton történt orosz utasszállító repülőgép légi katasztrófájának – közölték egyiptomi illetékesek. A Kogalymavia orosz légitársaság Egyiptomból Oroszországba tartó Airbus A-321-es típusú repülőgépén 217 utas – köztük 17 gyermek – és hét főnyi személyzet tartózkodott. Az utasok többsége orosz volt, három ukrán és egy fehérorosz állampolgárt is azonosítottak az utaslistán. A Sarm-es-Sejk üdülőhelyről Szentpétervárra tartó járat egy nehezen megközelíthető hegyvidéki területen zuhant le, a tengerparti el-Arístól délre, Haszana város környékén. Kairói repülőtéri források szerint mielőtt az Airbus eltűnt volna a radarképernyőkről, a pilóta engedélyt kért a legközelebbi repülőtéren való leszállásra, mert rádiókapcsolata korábbi megszakadása miatt ezt szükségesnek tartotta.

Huszonhárom perccel a felszállás után teljesen megszakadt a kapcsolat a géppel, amely ekkor már 11 ezer méter magasan repült. Az egyiptomi illetékesek abból indulnak ki a katasztrófa vizsgálata során, hogy műszaki probléma okozta a szerencsétlenséget. A mentők megtaláltak több mint száz holttestet a helyszínen, köztük több gyerekét. Van olyan utas, aki még be volt szíjazva a székébe – mondták.

– Tragikus látvány. Sok holttest hever a földön, többen úgy haltak meg, hogy beszíjazva maradtak az ülésükben. A gép kettétört, egy kisebb részre hátul, és egy nagyobbra elöl, amely egy sziklának csapódott. Már elvittünk a helyszínről legalább száz holttestet, a többiek még a roncsok között vannak – mondta egy meg nem nevezett tisztségviselő. Ajman al-Mukadem, az egyiptomi kormány légi baleseteket vizsgáló bizottságának illetékes elmondta, hogy az orosz repülőgép a sarm-es-sejki felszállás előtt műszaki ellenőrzésen esett át, amelyen semmilyen rendellenességet nem találtak. Az orosz légitársaság műszaki szakemberei Egyiptomba tartanak, hogy begyűjtsék a gép felszálláshoz való előkészületeiről készített biztonsági felvételeket. Vlagyimir Putyin orosz elnök Moszkvában elrendelte egy mentőalakulat küldését a Sínai-félszigetre, és nemzeti gyásznapot hirdetett vasárnapra.

A mentőalakulat küldése Vlagyimir Pucsovnak, a rendkívüli helyzetek minisztériuma vezetőjének a feladata az egyiptomi hatóságokkal való együttműködésben. Előtte Putyin megbízta Dmitrij Medvegyev miniszterelnököt, hogy a katasztrófa kivizsgálására alakítson állami bizottságot. Az orosz hírügynökségek jelentése szerint Makszim Szokolov közlekedési miniszter is a katasztrófa helyszínére utazik. Az orosz operatív stáb bejelentette, hogy már a nap folyamán megkezdhetik az utasok hozzátartozóinak a katasztrófa helyszínére való szállítását. A szentpétervári Pulkovo repülőtéren, ahová a járatot dél körül várták, orvosok, pszichológusok segítenek a hozzátartozóknak a történtek feldolgozásában.

Az orosz elnöknek címzett levelében Áder János azt írta: mély megrendüléssel értesült arról a szerencsétlenségről, amely szombaton reggel egy orosz légitársaság repülőgépét érte Egyiptomban, és melynek során az Oroszországi Föderáció kétszáznál is több állampolgára vesztette életét.

– Engedje meg, hogy az egész magyar nép nevében ezúton fejezzem ki őszinte részvétünket az áldozatok rokonainak, hozzátartozóinak. Nagy fájdalmukban szívből együtt érzünk valamennyiükkel – tette hozzá. Áder János az orosz elnököt biztosította arról is, hogy a tragédia e nehéz óráiban mély szomorúsággal osztozik Oroszország népének gyászában.

Korábban írtuk:

Az egyiptomi kormányfő válságtanácskozást hívott össze minisztereivel a tragédia miatt. Az orosz polgári légi irányítás illetékese szerint a lezuhant repülőgép a Kogalymavia légitársaság Sarm-es-Sejkből Szentpétervárra tartó, 92-68-as számú járata volt, a fedélzetén 212 utas és hét főnyi személyzet tartózkodott.

Egy ilyen Airbus járt zuhant le Egyiptomban. Nem tévedés, így is hívják az orosz légitársaságot (fotó: wikipédia)

A TASZSZ hírügynökség kairói repülőtéri forrásokat idéz, amelyek szerint mielőtt az Airbus A-321 típusú repülőgép eltűnt volna a radarképernyőkről, a pilóta engedélyt kért a legközelebbi repülőtéren való leszállásra, mert rádiókapcsolata korábbi megszakadása miatt ezt szükségesnek tartotta. Ezután teljesen megszakadt a kapcsolat a géppel, amely ekkor 9000 méter magasan repült.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek