Ötven villamos motorvonat beszerzésére indított közbeszerzési eljárást a MÁV-Start

iho/vasút   ·   2020.05.11. 12:05
elso_flirt_a_2-esen0

A tervek szerint az ötven jármű fokozatos ütemezéssel érkezne: 2023–2024-ben húsz 200 ülőhelyes, 2024–2029 között pedig további harminc 150 ülőhelyes motorvonat beszerzése történik meg. A kettős üzemű motorvonatok beszerzésével a járműállomány környezetvédelmi hatékonyságának jelentős javítása érhető el, az energiahatékonyság növelésével országos szinten is érzékelhető mértékben csökkenthető a jelenlegi emisszió szintje. A rendkívül elöregedett távolsági-regionális és interregionális hálózaton közlekedő eszközpark is megújulna: az elmúlt években, ebben a szegmensben zömében csak járműkorszerűsítések történtek, továbbá a Budapest elővárosából felszabaduló korszerű, illetve korszerűsített eszközök átcsoportosításával nyílt lehetőség szolgáltatásfejlesztésre. A számítások alapján jelentős, éves szinten összesen 3 milliárd 600 millió –járművenként átlagosan 73 millió – forint közvetlen költségmegtakarításra is számítani lehet.

Megmutatni egyelőre nem tudjuk az új motorvonatot, de ha megjönnek, akkor már például ez a Flirt is „réginek” számít majd (illusztráció: Vörös Attila)

Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára hangsúlyozta: „a tavalyi év legnagyobb hosszban megvalósult vasúti fejlesztésével, a több mint 46 kilométeres Mezőzombor–Sátoraljaújhely szakasz korszerűsítésével a hazai villamosított vonalszakaszok teljes hálózathoz viszonyított aránya negyvenegy százalékra nőtt. Azon dolgozunk, hogy a következő uniós ciklusban ez az arány mielőbb megközelítse az ötven százalékot. Az új járművek beszerzésével a szolgáltatási színvonal javul, miközben a vasút még inkább környezetkímélő alternatívát kínálhat az autózással szemben. Néhány éven belül mindenütt a népszerű motorvonatok szállítják az utasokat Budapest elővárosában, térnyerésük minden bizonnyal kedvező fogadtatásra találna a távolsági, regionális forgalomban is.”

Homolya Róbert, a MÁV elnök-vezérigazgatója elmondta: „a kettős üzemű motorvonatok alkalmazási helye erősen függ attól, hogy a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. villamosítási tervei hogyan valósulnak meg. Amíg a Balaton északi partján futó vonal csak Balatonfüredig van villamosítva, az első ütemben beszerezni kívánt húsz jármű fele a 29-es vonalon közlekedne. A másik kezdőprojekt a Budapest–Lajosmizsei vonal lehetne. Itt komplex rekonstrukció történhetne, több ütemre tagolt villamosítással, azaz már akkor korszerű hibrid járművek közlekedhetnének ott, amikor még csak a pálya egy szakaszán lenne felsővezeték. A további terveinkben a Győr–Szombathely, a Miskolc–Ózd, az Esztergom–Komárom, a Győr–Keszthely–Kaposvár–Pécs és a Szolnok–Hatvan–Somoskőújfalu vonalak szerepelnek.”

A motorvonatok egyaránt képesek lesznek a 25 kV 50 Hz feszültségű felsővezetékes, és a nem villamosított vonalakon történő üzemeltetésre és utasszállításra; hozzájárulnak a környezettudatos és energiahatékony közlekedés megvalósításához; megoldást jelentenek olyan vonalakon, ahol nincs tervezve a felsővezeték bevezetése, és ezért mozdonycserét vagy felsővezeték alatti dízel közlekedést kell igénybe venni. Az új járművek üzembeállításával

  • érezhetően növekszik az utaskomfort,
  • csökkennek az eljutási idők,
  • a környezettudatos járművekkel csökken a károsanyag-kibocsátás,
  • nő a zárt WC-k aránya vonatokon,
  • a hazai járművek átlagéletkora csökken.

A beszerzést a vasúttársaság hitelből valósítaná meg.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek