Ötvenéves kettőötvenesek – 1. rész: Kényelem, szó szoros értelemben

Az Omnibusz blog emlékezett meg a távolsági és nemzetközi forgalomra fejlesztett panoráma ablakos autóbusz ötvenéves évfordulóján. A jelenleg is megtalálható példányokra akkor még nagyvonalakban hasonlító kétszázasok prototípus járműve 1967. május 19-én mutatkozott be a Budapesti Nemzetközi Vásáron. A következő években szakmai kiállítások díjait begyűjtő, világszínvonalú autóbusz sorozatgyártása már ebben az időszakban megkezdődött. A huszonkilenc éven át gyártott autóbuszokat egyaránt értékesítették belföldön és külföldön. A legtöbb autóbuszt az egykori Szovjetúnió területére exportálták több, mint tizenötezer példányban, de több száz autóbuszt vásároltak keletnémet, százas nagyságrendben lengyel üzemeltetők is. A jármű a magyarországi piacon is népszerű volt, a közel nyolcszáz értékesített autóbusz jelentős hányada utazási irodák, gyártó- és termelővállalatok, iskolák és oktatási intézmények tulajdonában volt.

A közforgalmú közlekedést biztosító volán vállalatok százhatvanegy autóbuszt vásároltak. A legnagyobb flottát a budapesti Volánbusz üzemeltette, a társaság állományában tíz évvel ezelőtt is harmincnyolc példány szerepelt. A járművek első korszakukban nemzetközi járatokon, majd korszerűbb típusok megjelenését követően belföldi nagyvárosok közötti távolsági viszonylataiban, utolsó éveikben pedig tartalék autóbuszként szállították az utasokat. A Volánbusz utolsó szériás tizenkét méteres kétszázasait 1986 és 1989 között szerezték be, amelyek a 250.68 és 250.69 típusjelzést viselték. Az autóbuszok között utastéri szellőzővel szerelt, illetve légkondicionálóval felszerelt példányok egyaránt megtalálhatóak voltak. A legkényelmesebb Ikarusok valamennyi példányát selejtezték napjainkra, egyes járművek állományból törlésüket követően magánbuszként üzemeltek tovább.

A hazai volán társaságok a típust 1986 és 1993 között vásárolták. A Volánbuszt követően a legnagyobb flottát a miskolci Borsod Volán üzemeltette, a hatvani székhelyű buszközlekedési társaság állományában pedig nem volt 250-es. A hosszabb kivitelű távolsági Ikarusokból tíz évvel ezelőtt még 125 példányt tartottak nyilván. Az autóbuszokat belföldi gyártásból, illetve exportból visszamaradt készletekből is vásárolták, illetve állítottak forgalomba a volt keletnémet városokból visszavásárolt autóbuszokat is. Voltak olyan társaságok, amelyek belföldi vállalatoktól, intézményektől jó állapotban tartott 250-esek megvásárlásával bővítették állományaikat. A hazai volán társaságok a típusból általában a 250.59 változatot vásárolták, kevés kivétellel a légbefúvással szellőző kivitelűeket választották.

Az idén ötven éves típusból a volánok összevonásával létrejött regionális közlekedési társaságokká alakult szolgáltatók jelentős mennyiséget selejteztek az új- és használt beszerzésű járművek forgalomba állítását követően. A megmaradt autóbuszok tartalék, vagy helyközi feladatokat látnak el.

Cikksorozatunk második részében a magántulajdonú 250-esek világába kalauzoljuk olvasóinkat.

Összefoglalónk elkészítéséhez Gerlei Tamás, Kukla László, dr. Lovász György: Az Ikarus évszázados története (Martóti Könyvkereskedés és Könyvkiadó Kft. 2008 120–126. oldal és függelékek) című művét használtuk fel forrásként.