Régi idők vonatja

A szombat délután Tapolcáról induló vonatot amolyan alibimenetnek, a délelőtti kötelező párjának gondolhatnánk. Eközben igencsak szép utasszámot produkáltunk a végállomásig. A kevésbé kedvező fényviszonyok (a nap háttal van a mozdonynak) miatt a külső, nem utazási célú érdeklődés persze szerényebb – azért fotóst és egyéb érdeklődőt ekkor is bőven láttunk.

Az odafelé útról készült tudósításból egyesek hiányolták a fűtőház fotóit, az egyébként csak vasárnap esedékes üzemanyaggal feltöltést. Az utóbbi ugye szombaton nem volt, de az elsőt is kihagytuk: nem volt engedélyünk. A Nohab vezetőállására igen, de azzal sem kószálhattunk, amerre tartotta kedvünk (nem tudtunk úgy fotózni, hogy ne lássunk olyat, aki ezzel nem törődött...). Azért persze alaposan körbefotóztuk a gépet, és pár egyéb témát is megörökítettünk a végállomáson.

Milyen volt a hazaút Tapolcáról a Délibe? Olyan, amilyennek vártam. Harcoltunk az ívekkel és az emelkedőkkel a 29-esen, egyenletesen hasítottunk százhússzal kint a 30a-n. Pedig utóbbiban a potyautas-társam és még az utoljára 2000-ben Nohabot vivő vezér is kételkedett. Kicsinyhitűek voltak.