Szociális ülésrend utasszállítókon: a Ryanair tiltakozik...

iho   ·   2020.04.19. 12:00
rywiz_cim

Jó jel, hogy a mindenféle szomorú, a forgalom radikális felszámolását taglaló hírek közepette most már egyre több a latolgatás arról, hogyan lehet majd újraindítani az életet a légiközlekedésben, elsősorban a személyszállításban. A nagy kérdés, hogy miképp lehetséges ez, miközben a járvány ugyan csökkenő tendenciát mutat, de azért a veszély még létezik.

Ezügyben érdekes kezdeményezésről adhattunk hírt a Delta felől, ahol megpróbálják megvalósítani a szociális távolságtartást a repülőgépek fedélzetén is, lényeg: az utassorok közbülső üléseit üresen tartják, ezzel biztosítva az elkülönítést.

Ezt a módszert megemlítette lehetőségként a Reutersnek adott nyilatkozatában a Wizz Air vezérigazgatója is, ami az Airportal számításai szerint azt jelentené, hogy a repülőgépek maximum kétharmados töltöttséggel repülnének, egy 180 üléses A320-as 120, egy 230 üléses A321-es 160, egy 239 üléses A321neo 166 utast szállíthatna.

(fotók: iho.hu)

Az IATA elnöke, Alexandre de Juniac is beszélt erről, de rendkívül kockázatos üzleti lépésként értékelte a gépek telítettségének csökkentését, mert a rövid távokon repülő légitársaságok csak akkor tudnak gazdaságosan üzemelni, ha a gépeik legalább nyolcvan százalékban tele vannak. A módszert ennél sokkal élesebben kritizálta a Ryanair főnöke, Michael O’Leary, aki „őrült” javaslatnak, nonszensznek minősítette a középső ülések szabadon hagyását, és azzal vádolta a hatóságokat, hogy azok vezetői „a hálószobájukban üldögélve” próbálnak kitalálni korlátozásokat.

A szókimondásáról és indulatos nyilatkozatairól is közismert Ryanair-vezér szerint a gépek fedélzetén a középső ülések kihagyásával sem alakul ki az a kétméteres távolság, amit most a biztonságos elkülönítésként megszabnak, ráadásul az utasok szerinte ennél mindenképp közelebb kerülnek egymáshoz addig is, amíg beszállnak a gépbe, a reptérre utasokat szállító vonatokon, a check-innél, a biztonsági vizsgálatnál – szerinte ezt a repülőterek maguk is elismerik. Ami egyébként azért nem mondható ki ennyire egyértelműen, portálunk is megírta, hogy a Budapest Airport például hogyan próbálja a padlóra ragasztott jelekkel rávenni az utasokat, hogy betartsák a kétméteres távolságot.

Hogy O’Leary ennyire élesen utasítja el a középső ülések szabadon hagyását, az teszi érthetővé, hogy miközben az IATA elnöke joggal jelzi, hogy ez a rövidebb (illetve közepes hatótávolságú) repüléseket végrehajtó társaságoknak kockázatos, az ilyen légicégek között is nagy lehet a különbség.

A Ryanair, mint ismert, egyetlen típussal, annak is egyetlen változatával dolgozik, Boeing 737-8-asai 180–189 utast vihetnek maximum, ha ennek a létszámnak csak a háromnegyede repül, az komolyabb kiesés, mint például a Wizz esetében, különösen, ha a társaság A321-eseiről beszélünk, amelyeket 231–239 üléssel szerelnek, utóbbinak az egy utasra vetített költsége, pláne a neo-változatok alacsonyabb fogyasztásával számolva, még elérheti a gazdaságosság, vagy legalábbis a kisebb veszteség szintjét. Nem beszélve arról, hogy ugyan mindkét típus keskenytörzsű, de az A320-as gépcsalád kabinja valamivel tágasabb.

Vagyis ami „békeidőben” hatalmas üzleti előny a Ryanair esetében, vagyis hogy teljesen homogén a flottája, az némiképp visszaüt ebben a rendkívüli helyzetben. O’Leary javaslata az újraindulásra inkább az ázsiai diszkontok gyakorlatát követné, vagyis hogy minden utasnak legyen kötelező a testhőmérséklet ellenőrzése indulás előtt, illetve az utasok kötelező maszk-viselése.

Ami megint csak világos mód a low-cost rövidtávok esetében lehet elviselhető, de a Delta például nyilván nem akarja maradék hat–nyolc órás vagy még hosszabb járatain végig maszkban tartani az utasokat, inkább választja a szociális távolságot (ráadásul jelentős részben szélestörzsű) gépein belül, inkább legyen alacsonyabb a telítettség, de legyenek járatok. És ebben az amerikai légitársaságok közül egyre több követi a példáját.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek