Terhelési próbán a GYSEV új Ludmillája

Joó Ferenc   ·   2019.02.08. 08:45
gysevujlud-400

2018. júniusában érkezett Sopronba három német Ludmilla, hogy aztán kettőt egyből vissza is vigyenek Cottbusba felújításra. Ez a két gép a GYSEV mozdonya lesz, a harmadik, Magyarországon maradt jármű (volt DB 233 441) felélesztésén a Kárpát Vasút dolgozik. Mindhárom szóban forgó mozdony remotorizált, az eredeti tizenhathengeres Kolomna motor helyett tizenkéthengerest rakott beléjük a DB, így pályaszámuk is 233-as sorozatúra módosult.

Idő közben megérkezett Magyarországra az MTMG két Ludmillája is, ezek még eredeti 232 sorozatúak, bár ők is alapos ráncfelvarráson estek át, csak éppen Lettországban. Ezeknek a korábbi pályaszáma DB 232 055 és 232 453 volt. Ezeken felül egyszer majd érkezik egy második Ludmilla a Kárpát Vasúthoz is (korábban DB 233 249), bár értelemszerűen először az elsőt szeretnék használatba venni.

A Cottbusba került két mozdonyt már újrafényezték, az egyiknek (a majdani új pályszámán a 648 001-esnek, ami azelőtt a DB-nél a 233 289-es volt) csütörtökön megvolt az első terhelési próbája is. A mozdony Cottbusból Seftenbergbe gépmenetben közlekedett, majd onnan egy tehervonatot előfogatolt a lengyel határig, Forstig. Eközben ismét áthaladt Cottbuson. Végül újfent gépmenetben tért haza. Erre a hétfőnként, szerdánként és csütörtökönként közlekedő tehervonatra amúgy előszeretettel szokták a Cottbusban felújított, futópróbás gépeket rárakni.

Gépmenetben a GYSEV első felújított Ludmillája (fotók: Lendvai Richárd)

Az első zöld-fehér Ludmilla várhatóan február második felében érkezik majd vissza új, káprázatos köntösében Magyarországra. A második (korábban DB 233 536 pályaszámú) mozdony sem sokkal tovább marad kint, de hazaszállításának pontos időpontjáról még korai lenne beszélnünk. A magyar vasúthálózaton a Ludmilláknak már van engedélyük, így a típusengedély megszerzésével nem kell bajlódnia a GYSEV-nek.

A két új dízelgéppel a Rajka–Gyékényes vonalon közlekedő tehervonatait fogja a soproni vasúttársaság továbbítani, ahol a Zalaszentiván és Nagykanizsa közötti villamosítás visszamondása miatt továbbra is dízelvontatásra van szükség és a jelenleg Romániából bérelt Ludmilla mellé (vagy éppen sokszor ahelyett) a MÁV-Starttól kell Szergejeket igénybe venniük. Ezek kiváltását szolgálja a mostani mozdonybeszerzés.

Az első terhelési próba a nyolcszáz tonnás Seftenberg–Forst tehervonaton

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek