Új orosz utasszállító a láthatáron

iho/repülés   ·   2012.08.25. 18:30
cim

Az orosz repülőgépgyártó óriás, a United Aircraft Corp. (UAC) elnöke bejelentette: új utasszállító repülőgép fejlesztési programja indul a 130-140 személyes kategóriában – adja hírül az ATW online.

Mihail Pogoszian egy nemzetközi légiközlekedési tanácskozáson elmondta: a gép  a már fogalomba állt, mostani verziójában 100-110 személyes Szuhoj S100-as, és a még fejlesztés alatt álló 150-200 személyes MSz-21-es közötti piaci rést célozza meg.

A technológia és a gyártás a két típus elemeinek kombinációjából adódna, ezért bízik a cég elnöke abban, hogy viszonylag rövid idő alatt befejezhető a fejlesztése. Az új gép az MSz-21-esre hasonlítana leginkább, amelynek mostani állapotok szerint 2015-ben lesz az első repülése, a most bejelentett új típusnak pedig már 2017-ben. A gép az MSz-21-eshez hasonlóan kompozit szárnyakkal épülne, és kétféle hajtóművel lenne rendelhető: az egyi a hazai gyártású PD-11, a másik a Pratt & Whitney hajtóműve, az a GTF-rendszerű konstrukció, amely elsőnek a Bombardier CSeries-gépein repül majd.

Az új típus a még nem kész MSz-21-re hasonlít majd leginkáb...

Pogoszian szerint a 130 személyes gépek kategóriájában 3-400 gépre tehető a piaci igény, az Aeroflot képviselője ugyanakkor a tanácskozáson úgy fogalmazott: nehéz meghatározni, hány 130 személyes gépre lesz szükség a következő években.

Mint ismeretes, az Aeroflot ebben a pillanatban kilenc géppel a Szuhoj S100-as egyetlen használója, miután a kibocsátó légitársaság, az örmény Armavia visszaszolgáltatta a maga tavaly átvett első gépét, és nem volt hajlandó átvenni a másodikat. Az első nyugati megrendelő, egy mexikói társaság példányai pedig még csak most készülnek a gyárban.

Az orosz ipari minisztérium 900 millió rubellel, vagyis közel 28 és fél millió dollárral támogatja év végéig az új típus alapkoncepciójának, meghatározó paramétereinek kidolgozását.

...a Szuhoj S100-asnál nagyobb lesz, de nem lehet egyszerűen annak megnagyobbítása

Az Aviaport nevű orosz repülési szakportál beszámolója szerint azért nem lehet egyszerűen a Szuhoj-féle kisebb gép meghosszabbításával kifejleszteni az új típust, mert az amerikai Boeing céggel az S-100-as fejlesztésére kötött megállapodás tiltja ezt, megsértése esetén pedig komoly kártérítést kellene fizetnie az orosz félnek. A Boeing érthető mód nem akarja támogatni egy olyan 130-140 személyes gép fejlesztését, amely már versenytársa lenne a maga legrövidebb törzsű 737-eseinek, a mostani 737-700-asnak és a jövőbeni legkisebb MAX-variánsnak.

Ugyanakkor Pogoszian nem zárta ki, hogy az új típus fejlesztése is külföldi partner bevonásával történne, ez lehetne az olasz Alenia (amely részt vesz a Superjet-programban), az ukrán Antonov, vagy esetleg indiai vagy indonéz repülőgépgyárak.

Kapcsolódó hírek