Űrkuka és űrszemétfigyelő

A szén-dioxid koncentrációja a felső légkörben alaposan megnehezíti az egyre súlyosabbá váló űrszemét-probléma megoldását, állapítja meg egy friss tudományos publikáció.

Amint errről már korábban beszámoltunk, a földkörüli pályán sodródó kisebb-nagyobb roncsdarabok, nem működő műholdak, szétrobbant rakétafokozatok egyre komolyabb fenyegetést jelentenek az olyan nagyonis működő mesterséges égitestekre, mint maga a Nemzetközi Űrállomás, amelynek lakói időnként kitérő manőverekre kell, hogy kényszerítsék az egész hatalmas létesítményt, sőt, olykor a készenlétben álló szállítóűrhajókba kell, hogy húzódjanak arra az esetre, ha egy komolyabb ütközés veszélybe sodorná az ISS-t.

Több mint 22 ezer, ember alkotta objektumokból származó, legalább 10 centiméter átmérőjű sodródó tárgy veszélyezteti a földkörüli térséget – pontosabban ezekről tudnak a megfigyelők, az űrben keringő roncsok teljes mennyiségét többszázezerre becsülik. Jelenlétük egyébként erősen megdrágítja az űrtevékenységet, a szemétveszély miatt ugyanis stílszerűen mondva csillagászati magasságokba emelkedtek a különféle műholdak, űreszközök biztosítási tarifái.

Az űrszemét mennyisége többféleképp növekszik. A legsúlyosabb szemétforrások egyike egy sikeres kínai katonai űrkisérlet volt 2007-ben, amikor egy műholdgyilkos szerkezetnek valóban sikerült felrobbantania egy másik testes mesterséges holdat. 2009-ben egy amerikai és egy orosz műhold véletlen ütközése, legutóbb pedig egy orosz rakétafokozat robbanása szaporította a roncsokat. Amúgy is folyamatosan többszöröződik a szemét mennyisége azzal, hogy a darabok egymással is ütköznek.

Egy kanadai-amerikai kutatócsoport elemzése szerint a helyzet a felsőlégkör állapotának változásával azért súlyosbodik, mert az űrszemétnek kevesebb az esélye, hogy természetes mód eltűnjön, vagyis hogy a légkör részecskéivel találkozva lassuljon és egyre csökkenjen a pályamagassága, majd a sűrűbb rétegekbe érve elégjen. A 90 kilométer feletti szférában ugyanis ritkább lesz a légkör, tehát még kevésbé érvényesül az a fékező hatás, amelynek révén a roncsdarabok végül elégnének.

A helyzet súlyosságát jelzi, hogy az amerikai légierő egy minden eddiginél kiterjedtebb radarlánc kiépítésére írt ki tendert, amelynek révén az űrszemét darabjainak pályáját a korábbinál pontosabban nyomon követhetik. A pályázatra eddig a Lockheed és a Rytheon nyújtott be ajánlatot, a megrendelés értéke 3,5 milliárd dollár. Az első radar a Marshall-szigetekre települne, fokozatosan választanák ki a többi helyszínt, az adatokat pedig a légierő űrvédelmi parancsnoksága dolgozná fel, innen futhatnának ki a riasztások, ha a rendszer ütközésveszélyt jelez. A parancsnokságnak természetesen most is van olyan figyelőrendszere, amely a földkörüli térségben mozgó tárgyakat detektálja, de ezek rendszerint műholdak, nagyobb méretű mesterséges égitestek, nem apró roncsdarabok tízezrei.

A svájci űrhivatal és egy technológiai központ egyetemekkel együttműködve dolgozott ki tervet, miszerint megépíti a CleanSpace One nevű rendszert, mondhatni űrkuka-szolgálatot: kisméretű és olcsó műholdak sorozatát, amelyek a roncsok pályájára állnának, befognák a veszélyes darabokat, majd velük együtt égnének el a légkörben.