125 éves a budapesti villamos

MTI   ·   2012.09.10. 12:22

Három hónapos programsorozat indul szeptemberben Budapesten a fővárosi villamos és HÉV fennállásának 125. évfordulóján, jelentette be Tarlós István főpolgármester hétfőn Budapesten a Széll Kálmán téri végállomáson az évforduló alkalmából tartott sajtótájékoztatón. A városvezető kifejtette: az ősszel több alkalommal nosztalgiavillamos közlekedik majd a Boráros tér és a Széll Kálmán tér, valamint Kamaraerdő és Újbuda között. A kelenföldi kocsiszínben idegenvezetést tartanak, novemberben pedig járműfelvonulás lesz a nagykörúti villamosvonalon. A HÉV-vonalakon is lesznek nosztalgiaszerelvények, lesz éjszakai HÉV-túra és tárlatvezetés, illetve nyílt napot is tartanak a cinkotai kocsiszínben.

Tarlós István a fővárosi villamosközlekedés első lépéseiről megemlékezve felidézte, hogy az első villamos vasút 1887-ben épült ki a Nyugati pályaudvar és a Király utca között, valamint megalakult a Budapesti Városi Vasút, a BKV egyik jogelődje.

Nosztalgiavillamos Kelenvölgyben<br>(fotó: Arnold Balázs)

Dale A. Martin, a Siemens Zrt. elnök-vezérigazgatója a sajtótájékoztatón azt mondta, hogy az első villamost Budapestre a Siemens&Halske szállította le, ezzel Budapest az első fővárosok egyike volt, ahova a német cég villamost adott el, kilenc évvel később pedig ugyanez a vállalat építette ki Európa első földalattiját, a mai 1-es metróvonalat. Hangsúlyozta, hogy Budapest közösségi közlekedési hálózata európai szinten is fejlett, a Siemens saját indexe alapján a harminc főváros közül a tIzedik helyen áll.

Az ősszel megjelenő Indóház Extra témája szintén a 125 éves fővárosi villamos- és HÉV-közlekedés története lesz.

Kapcsolódó hírek

Közlekedésfejlesztés Smart City

Gyerünk a rakpartra le!

BKK/iho   ·   2024.03.28. 19:20

Az ünnepi hosszú hétvégén, március 29-én reggeltől április 1-jén estig ismét megnyílik a Pesti alsó rakpart a mozogni és kikapcsolódni vágyók előtt a Margit híd és az Erzsébet híd közelében lévő Irányi utcai lehajtó között.