2016 sorsdöntő év lesz a logisztikában

iho   ·   2016.03.30. 11:14

A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) elnökségének állásfoghlalása szerint az iparágnak soha nem látott szüksége van állami támogatásra. Ahhoz, hogy regionális logisztikai központként működhessen Magyarország, a hazai szolgáltatók érdekeit, versenyképességét maximálisan kiszolgáló feltételrendszerre van szükség a pályázatok kiírásánál.

A 2007–2013 közti időszakban a szakma összesen 45,96 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatást kapott, amelynek segítségével összesen 116,92 milliárd forintnyi fejlesztés valósulhatott meg. A Világbank kétévente készülő logisztikai teljesítményindexe (LPI) alapján Magyarország 2014 óta hét hellyel előrelépve, a 33. helyen található.

Az MLSZKSZ törekszik az elért helyzet megtartására, illetve javítására, ehhez feltétlenül szükség van a korábbiakhoz hasonló ipari parkos, logisztikai központos pályázatok által elnyerhető többletforrásokra, hiszen a 2014–2020 közti uniós pénzügyi ciklus az utolsó, amelyben vissza nem térítendő forrásokkal lehet segíteni a gazdaság erősödését.

Az MLSZKSZ 2016. márciusában tartotta Budapesten évi rendes és tisztújító közgyűlését. A Közgyűlésén a küldöttek egyhangúan elfogadták Fülöp Zsolt elnöki beszámolóját, és megválasztották az MLSZKSZ új elnökségét. A szavazás eredményeként a következő három éves ciklusban újra bizalmat kapott a Szövetség elnökeként Fülöp Zsolt (DELOG Kft. ügyvezető igazgató). Az MLSZKSZ elnökségének további újraválasztott tagjai: Dr. Kovács Imre (Rail Cargo Hungaria Zrt. elnök), dr. Szabó Zsolt (Budapesti Szabadkikötő Logisztikai Zrt. elnök), Cseh Ottó (MASPED ZRt. vezérigazgató), Szepessy Kornél (HungaroControl Zrt. vezérigazgató), Tóth Anna ügyvezető igazgató (Euro-Holges Vámügynökség Kft.). Az elnökség kettő új taggal, Czakó Gézával (BILK Logisztikai Zrt. vezérigazgató) és Boda Jánossal (GYSEV Cargo Zrt. vezérigazgató-helyettes) bővült. A küldöttek megválasztották az MLSZKSZ ellenőrző bizottságának tagjait is: Nagy László (Baja OKK ügyvezető igazgató), Vojdyla Judit (ÁTI-DEPO Zrt. igazgató), Czibere Attila (TVP Gabona Kereskedőház Kft. ügyvezető igazgató) tölthetik be e tisztségeket. A Szövetség főtitkára továbbra is Bíró Koppány Ajtony.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk! Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső, idén újra elinduló Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek