2017-re lesz állami a ronda zöld kígyó

MTI/iho   ·   2016.09.19. 08:45
hevek160104_0

Az MTI érdeklődésére kiadott sajtóközleményben a MÁV hangsúlyozta, a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal, a fővárossal, a Budapesti Közlekedési Központtal és a Budapesti Közlekedési Vállalattal szoros együttműködésben készülnek a HÉV-vonalak átvételére, szakértőik részt vesznek az egyeztetési folyamatokban, közreműködnek a közszolgáltatási szerződéses rendszer kidolgozásában.

A Fővárosi Közgyűlés augusztus 31-i ülésén döntött a HÉV kiválásáról. E szerint november 1-jén alakul meg a Budapesti Helyiérdekű Vasút (BHÉV) Zrt., ezt követően valósulhat meg a HÉV-vonalak átvétele úgy, hogy a főváros átadja az államnak, majd a magyar állam által a MÁV Zrt.-nek. A kiválás után a BHÉV Zrt. saját tőkéje több mint 18 milliárd forint lesz, a szétválás előzetes tervek szerint mintegy 135–145 millió forintba kerül.

A vasúttársaság tájékoztatása szerint az elképzelések alapján a BHÉV Zrt. önálló társaságként végzi a HÉV-ek üzemeltetését, a társaság még 2016-ban állami tulajdonba kerül, tulajdonosa a MÁV Zrt. lesz, azaz a MÁV-csoport egy újabb leányvállalattal bővül.

A HÉV-ek várható üzemeltetési költségeivel kapcsolatban a MÁV hangsúlyozta: az üzleti tervezés jelenleg is zajlik, így megalapozott számadat csak később áll majd rendelkezésre, viszont a Fővárosi Közgyűlés által a korábbi években elfogadott üzleti tervek alapján nagyságrendileg 14–15 milliárd forint körüli üzemi költségszintről lehet beszélni.

A vagyonmegosztás során a BHÉV működéséhez szükséges eszközök és azok elválaszthatatlan részei, valamint az ezekhez szorosan kapcsolódó vagyontárgyak kerülnek a BHÉV tulajdonába. E szerint a vagyonmegosztási arány: BHÉV 3,1, BKV 96,9 százalék. A kiválás után a BHÉV saját tőkéje több mint 18 milliárd forint lesz. A BHÉV vezérigazgatója november elsejétől Feldmann Márton lesz.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek