30-as vonal átépítése: már depózzák a zúzott követ

Vörös Attila   ·   2014.08.08. 18:45
400__IMG_6610__140805_Siofok_Siovolgy__609012__TH

A Balaton Déli partján futó vasútvonalán legutóbb ötven éve volt átfogó korszerűsítés, azóta a pálya állapota sok helyen jelentősen leromlott, ami a menetrend tartását is veszélyezteti. A 30-as vonal felújítására 2013 nyarán írtak ki közbeszerzést. A megvalósíthatósági tanulmányra szánt 1,2 milliárd forintos keretösszeget februárban a kibővített műszaki tartalom miatt kétmilliárdra emelték. A Lepsény–Szántód-Kőröshegy között szakasz átépítésére irányuló közbeszerzési eljárás májusban eredményesen lezárult, a nyertes a Déli-part 2013 Konzorcium. 29,99 milliárdot költhetnek, ezt a Közlekedés Operatív Programból és a Kohéziós Alapból finanszírozzák.

A Siófok–Szántód szakaszon 2014. szeptember és 2015. június között, a Lepsény–Siófok szakaszon pedig 2015. március és június között kell az utasoknak átszállniuk – a nyári csúcsforgalmat tehát pótlóbuszozás nélkül tervezik túlélni. Az 53 kilométeres Szántód–Balatonszentgyörgy szakasz felújítása ezután következhet, várhatóan még az idén kiírják rá a közbeszerzést.

Kirakás Sióvölgy megállónál<br>(fotó: Vörös Attila)

A hamarosan kezdődő felújítás keretében Szabadifürdő megállóhely, Siófok állomás és Zamárdi felső állomás között megépítik a második vágányt. Balatonvilágoson, Siófokon és Zamárdiban, összesen mintegy négy kilométeres hosszban zajfogó falat, illetve körülbelül tizenhét kilométeren zaj- és rezgéscsillapító sínágyazatot telepítenek. Siófokon új közúti aluljárót is építenek, amellyel elkerülhetőek lesznek a Vitorlás utca környékén nyáron kialakuló dugók. Az állomásokon és a megállóhelyeken magasperonokat is építenek.

A felújítási munkák első jeleként óriási zúzottkő-hegyek nőttek ki Sióvölgy és Szántód-Kőröshegy rakodóján. A Siófok–Kaposvár vonal még siófoki szakaszán fekvő Sióvölgy megállóhelynél kiágazó iparvágányra és rakodóra a Train Hungary szállít zúzott követ Uzsabányáról, Szántódra pedig a Rail Cargo Hungaria viszi az alapanyagot.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek