A 30-as mellékterméke

iho   ·   2016.11.02. 13:45
00kicsi

A 36-os számot viselő vonal egyrészt Somogy megye székhelyének a Balatonnal való gyors (mindenesetre a siófoki vonalnál lényegesen gyorsabb) összeköttetését szolgálja, másrészt kerülő útvonalként is fontos lehet, ha a 30-as alsó szakaszán valami gond vagy felújítás van. A balatoni munkákról már többször beszámoltunk, néhány olvasónk azonban hiányolta a képeket erről a szakaszról is.

Fonyód, pihenő járművek. A képre kattintva galéria nyílik (Koncz Attila felvételei)

Csalódnia kell annak, aki a 30-as vonalhoz hasonló, látványos munkákra számítana. A pályához gyakorlatilag még hozzá sem nyúltak a Pamukig tartó első szakaszon. Jelenleg a hidak és átereszek felújítása, átépítése zajlik, valamint a vágányok melletti terepet rendezik egyes helyeken, megkönnyítendő a gépeknek a hozzáférést. Az állomásokon csak a tárolt sínszálak és keresztaljak utalnak arra, hogy valami készül. Információink szerint menetrendváltás után várhatók a komolyabb munkák, addig még szabadon gyönyörködhetünk a mellékvonali romantikában. A 2016 szeptember–december közötti időszakban az ágyazatot rostálták, lokális alépítmény-megerősítéseket végeztek, ennek előkészítéseként már 2016 nyarán cseréltek néhány vasbeton aljat.

A felújítást a NIF Zrt. megbízásából a Déli-part 2016 konzorcium (R-Kord Építőipari Kft., V-Híd Zrt., Swietelsky Vasúttechnika Kft.) végzi, a projekt ismertetője a NIF Zrt. honlapján található. A vágányzári menetrendet a MÁV-Start honlapján olvashatjuk.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek