A 85 éves Tante, a kedves pléhmadár

Márványi Péter   ·   2015.10.13. 08:45
cimjo

Klasszikus, összetéveszthetetlen: három motor, egész kilépőélen fékszárny és csűrő, merev futók, hullámos borítás

Tante – így becézték, mondhatni világszerte. Néni, nagynéni, nos a nagynénik általában nem villámgyorsak és nem harciasak, a nagynénik inkább lassúak, de megbízhatóak és: szeretnivalók.

A Junkers művek legsikeresebb szállító repülőgépe több évtizeden át volt a világ egyik meghatározó típusa: a háború előtt, a modern légiközlekedés kialakulása korszakának egyik első alapgépe. Talán nem volt annyira sikeres, mint a DC-3/Dakota/Li-2-es család, mert régebbi elvek és technológiák alapján épült, de ettől még nagyon fontos szerepet játszott mint polgári utasszállító illetve mint katonai szállítógép, manapság pedig a megmaradt néhány példány nagy kedvence a régi repülésért rajongóknak szerte a világon. És nem utolsó sorban fontos volt a szerepe a magyar aviatikában is.

Egy kanadai repülőmúzeumban látható az első, még egymotoros változat

A dessaui Junkers-művek már az első világháború idején úttörője volt a fémépítésű repülőgépek tervezésének és gyártásának, az 52-es is a már korábban bevált hullámlemez-borítással és fémszerkezettel épült, ami a teherbírás és az élettartam szempontjából is fontos volt. Nagy szárnak, a szárnyak egész kilépőélén végighúzódó fékszárny-csűrő kombináció, nagy befogadó képességű törzs jellemezte, és a három motor megbízhatósága – no azért ez már nem ilyen egyszerű képlet.

Az eredeti változat ugyanis még egy motorral készült a gép orrába, ez a gép repült először 85 évvel ezelőtt, 1930 október 13-án. De a Lufthansa, a fő megrendelők egyike ragaszkodott ahhoz, hogy egyrészt a nagyobb teljesítmény, másrészt a biztonságos személyszállítás garanciájaként három motorja legyen, egy az orrban, egy-egy a szárnyakon: ez lett a Ju-52/3m, amit végülis a világ megismert, mint közkedvelt, és a harmincas évek végén már interkontinentális vonalakat is repülő utasszállítót. De a spanyol polgárháborúban bevetették bombázóként is, azonban a nagy világégés körülményei között a 240 kilométeres óránkénti utazósebesség már nem volt igazán elég ebben a szerepkörben.

A történelem addigi legnagyobb ejtőernyős hadművelete: Ju-52-esek Kréta fölött

A II. világháborúban nem egyszerűen csapat- és teherszállító, hanem a németek által végrehajtott ejtőernyős hadműveletek fő típusa is lett. És ahogy ez a sikeres konstrukciókkal történni szokott, sokféle kialakítású változat épült belőle, ha kellett, sítalpakkal, ha kellett, úszótestekkel szerelték fel, használták vitorlázó szállítógépek vontatására, és a Ju-52-es lett aztán, nem is csak Németországban, a szállító- és bombázó flotta leendő pilótáinak navigációs repülő tanterme is.

A hazai légiközlekedésnek a Ju-52-esek 1936-tól lettek alapgépei, először két példánnyal, illetve egy mai szóval VIP-kalakítású harmadikkal, ennek volt a sokatmondó HA-DUR a lajstromjele, és Horthy Miklós is többször repült vele. A németektől vásárolt gépek mellett a MALERT színeiben repülő Tante-példányokat repülték a magyar hadsereg szállítógép-századai is, ezek a gépek kulcsszerepet játszottak a Szovjetunióban harcoló alakulatokkal való kapcsolattartásban, a sebesültek hazaszállításában 1942–43-ban.

Az első három magyar lajstromú Tante egyike, a HA-DUR

Aztán 1944-ben beindult a hazai gyártás illetve összeszerelés is: a pestlőrinci (ma is álló) csarnokokból kikerülő gépek törzsét sokszor a gyorsforgalmi úton vontatták ki Ferihegyre, készre szerelésre és berepülésre, majd amikor odaért a front, Budaörsön és Csákváron repülték be őket. Összesen vagy hetven repülőgép készült, ebből húszat repültek a magyar alakulatok és ötven körül került német szolgálatba – Winkler László repüléstörténész közlése szerint.

Budaörsi életkép valamikor 1937 és 1939 között: lengyel és magyar Ju-52

A géphez különleges bevetések egész sora fűződik, Kréta gyors megszállásától a sztálingrádi légihídig. A hazai aviatika egyik legnagyobb Ju-52-es bravúrja pedig Bánhidi Antalhoz, a jeles repülőgép-tervezőhöz fűződik, akinek a légierő pilótájaként először sikerült 1944 decemberében a már bekerített Budapestre utánpótlást szállítani és onnan sebesülteket kihozni úgy, hogy a hárommotorossal a lóversenypályán szállt le.

A svájci Tanték egyike

A mindent tudó Wikipedia Németországon kívül Franciaországot és Spanyolországot sorolja a gyártók közé, a budapesti gépekről nem tud, így az sem világos, hogy az itt említett összesen 4845 példányban benne vannak-e a lőrinci Tanték. Legtovább Spanyolországban gyártották, legtovább Svájc légiereje tartotta szolgálatban az öreg madarakat szállítógépként. Jelenleg a világon nyolc repülőképes példányt tartanak nyilván, ezek közül négy Svájcban, egy-egy Franciaországban, az Egyesült Államokban és egy Dél-Afrikában repül.

Hahnweide, a Stuttgart közelében fekvő gyönyörű kis füves repülőtér évenként helyszíne Európa egyik legfantasztikusabb oldtimer repülőtalálkozóinak: 2011-ben sikerült ideszervezni a kontinens mind a hat repülőképes Ju-52-esét.

A nyolcadik a legismertebb talán: a Lufthansa nagy becsben tartott példánya, a többiekkel ellentétben háromágú légcsavarral repülő D-CDLH, amelyen azonban az eredeti, 1936-ban kapott D-AQUI lajstromjel látható. Ez volt az a gép, amely bezárásakor, 2008-ban utolsóként szállt fel Berlin Tempelhof 27-es jobb pályájáról.

A gyönyörű ezüst-fekete D-AQUI-val a cikkírónak kétszer is volt alkalma repülni, először Wiener Neustadt volt a felszállás helyszíne, aztán Budapest Ferihegy. Mindkét alkalommal kifejezetten élvezetes repülésben volt részem. A motorok utazómagasságon finoman búgtak, no nem volt épp csendes a repülés, de nem is volt bántóan zajos a három nagy csillagmotor. A pilótafülkébe kukkantva láthattuk, amint a kapitány a hajókormány-szerű trimmkereket igazgatta az ülése mellett, a négyszögletes ablakon kibámulva kellemesen kis magasságból élvezhettük az alattunk méltóságteljesen elúszó tájat, nomeg figyelhettük megközelítéskor a fantasztikus csűrő-fékszárnyat, ami szinte második szárnyként teszi még stabilabbá a repülést, hogy aztán mindössze száz kilométeres sebesség körül huppanjunk a betonra.

Úgy emlékszem, valami nagyon atavisztikus és átható biztonságérzés töltött el mindkét alkalommal. Nem mintha szoktam volna nagyon aggódni repülés közben, de mégis: lehetett bármilyen éppen az időjárás, derűs nyugalomba ringatott a nagy pléhmadár. Amint egy kedves néni, nagynéni duruzsol az unokaöccsének.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek