A Balatonnál, sej-haj!

iho   ·   2015.06.15. 11:15
00kicsi

Előző cikkünkben is említettünk némi, a „levesbe pottyant szőrszálat”, kiderült, akad még ott bőven. Igaz, a pálya átadása nem jelenti a teljes elkészülést, így a gyorsabb eljutás egyelőre – és pont a nyári csúcsszezonban – csak álom. Már a megnyitón is említették ugyanis, hogy „a csaknem 30 milliárd forintból felújított dél-balatoni pályaszakasz teljes átadására őszig várni kell, de a menetrend szerinti vonatközlekedés megindulhat”. A biztosítóberendezésen lesznek még komoly simítások, a nyolcvanas tempót az átadás utáni hétre, a százas „csúcssebességet” pedig még későbbre ígérték.

A vágányzár utáni első vonat jár be Lepsény második vágányára, mellette a csatlakozó G43-as kőbánya-kispesti járat. A bal szélen a Kárpát-Nohab várakozik<br>(forrás: IHO)

Az állomási biztosítóberendezések egyelőre csak félgőzzel üzemelnek: Balatonaligán, Szabadisóstón és Zamárdi felsőn rendben van, de Siófok új hidraulikus váltói még nem üzemkészek, a vonatközlekedéshez szükséges a biztonsági betéttel lezárás, ami hívójelzéses, azaz legfeljebb tizenöt kilométer per órás áthaladást tesz csupán lehetővé. Innen Zamárdi felsőig állomástávú közlekedés, legfeljebb negyven kilométer per órás sebesség az engedélyezett. A nyílt vonali útátjárókat az üzem első napjaiban jelzőőrök fedezték, a félsorompók csapórúdjait még nem szerelték fel. A nyári menetrend végétől, szeptemberben újabb kéthetes vonatpótló buszozás vár az utasokra, a pályarekonstrukció folytatása pedig októbertől várható.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk!

Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek