A brazilok nem veszik fel a kesztyűt

iho/repülés   ·   2011.11.11. 10:30
EMB190_cim

A regionális gépek piacán nagyon komoly sikereket elérő Embraer az év elején még lebegtette a kérdést, de Paulo Cesar Souza de Silva, a kereskedelmi gépeket gyártó vállalati részleg elnöke már akkor jelezte: következő típusáról a döntés azon múlik, mit lép a piac sürgetésére a két nagy, a Boeing és az Airbus.

A két nagy márpedig lépett: először az Airbus, utána némi hezitálást követően a Boeing is bejelentette a maga keskenytörzsű családja újrahajtóművezett, modernizált változatának programját. Ennek nyomán most az Embraer lemondott a maga új, nagyobb típusáról, és az elnök friss bejelentése szerint inkább a mostani  „E-Jet”-családnak a továbbfejlesztésében gondolkodik.

Európában is népszerűek a brazil jetek <br>fotók: wikimedia

A Boeing és az Airbus új keskenytörzsű típusaival versenyre kelni „nagy kihívás” lenne – fogalmazott választékosan a brazil cégvezető: mint ismeretes, a két nagy program, az A320neo és a B-737 Max ugyancsak hatalmas megrendelésállományt tud már most, pár hónappal az új keskenytörzsű programok indulása után felmutatni.

A brazil iparági vezető nyilván közben a kanadai Bombardier küszködését is látja, amelynek CSeries néven futó próbálkozása a Boeing és az Airbus által elfoglalt piac alsó szegmensének meghódítására nem látszik túl sikeresnek, miközben a program a saját más típusok eladását is visszafogja: sokan a Bombardier egész jövőjét féltik a kísérlettől. Ráadásul új keskenytörzsű gépekkel jelentkeznek a piacon az oroszok, a kínaiak, sőt japán típus is készülődik a betörésre: de Silva joggal állítja, hogy az Embraer részvényesei nem örülnének, ha a brazil cég beszállna ebbe a sok jóval nem kecsegtető tülekedésbe.

A Boeing és az Airbus típusai alatti kategóriában az USA társaságai is szívesen használják a gépeket

Arról nem is beszélve, amit ugyan de Silva nem mond ki, de nyilván ez is ott van a döntés mögött: miért is ütné ki olyannyira népszerű mostani típusait maga az Embraer a piacról egy új géppel?

Inkább érdemes arra koncentrálnia, hogy megőrizze a regionális gépek piacán kivívott piacvezető pozícióját. A mostani bejelentés szerint annyiban követi a nagy versenytársakat, hogy 2018-ig az E-családot is újrahajtóművezik, új futóművet és sok más kisebb technikai fejlesztést terveznek hozzá, és lehetséges, hogy az eddigi legnagyobb E–195-ösnek meghosszabbítják a törzsét. Ami a hajtóműveket illeti, az Embraer eddig a General Electric CF34-esére építette ezt a típuscsaládot, de az új verzió kalakításakor nyitva hagyják más hajtóművek beépítésének lehetőségét is.

De Silva a Boeing és az Airbus koncepciójával gyakorlatilag megegyezően beszélt arról, hogy a jövő útja és egyben a piac követelménye a jelenlegi típusok továbbfejlesztése  – vagyis, tehetjük hozzá, tartózkodás attól a nagy kalandtól, hogy teljesen új technológiával, teljesen új koncepciók szerint fejlesszenek gépet a legnagyobb darabszámban repülő, 100-200 személyes kategóriában.

Érdemes feljavítani, újrahajtóművezni, de nem érdemes vadonatúj gépet alkotni helyette

Kapcsolódó hírek